hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszatért a medve a tőzsdékre
Tőzsdejelentés 2002. 08. 01–06.

2002. 08. 11.
Újra eluralkodott a pesszimizmus a tőkepiacokon az előző heti szárnyalás után. Amerikában ismételten kedvezőtlen makrogazdasági adatok láttak napvilágot: csökkent a beszerzési menedzser indexértéke is júliusban, a második negyedéves GDP-adat pedig a várt 2,3 százalékos helyett mindössze 1,1 százalékos növekedést mutatott.

Ehhez társult még néhány vállalati profit warning – Walt Disney, National Semiconductor –, valamint az AOL további zuhanása, miután a tőzsdefelügyelet mellett az igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított a társaságnál. Európában a pénzügyi szektor gyengélkedett a Lloyds bank nyereségének váratlan visszaesése miatt, a Deutchse Telekom pedig folytatta veszszőfutását, miután a UBS tartásról csökkentésre módosította a papír ajánlását. A BUX gyenge forgalom mellett szemben a nemzetközi trenddel 1,33 százalékkal erősödve 7 124 ponton zárta a hetet. Közzétette második negyedéves jelentését a BorsodChem, amely pozitív meglepetést okozott a piacon. Az árbevétel jelentősen nőtt, az üzemi eredmény szempontjából pedig az utóbbi két év legjobb negyedévét zárta a cég. A Mol 9,8 millió darab saját részvény vásárlására adott megbízást, a papír árfolyama 3,3 százalékkal emelkedett. Augusztus 21-én, második negyedéves eredményének közzétételekor dönt a Deutsche Telekom a Matávban lévő többségi részesedése sorsáról. Az utóbbi időszakban felerősödtek azon híresztelések, miszerint a német távközlési óriás kiszállását fontolgatja magyar leányvállalatából, sőt több mint ezer fős létszámleépítést készít elő, amelyet jövő év elején foganatosítana. Az indoklás a vonalas telefonrészleg gyengélkedése.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!