hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Borsos csomag

2002. 08. 11.
Közeledik a szeptember. Ez a tény pedig szülőre, gyermekre egyaránt új feladatokat ró. Miután megbarátkoztunk a gondolattal, hogy lassan, de biztosan ez a nyár is véget ér, megéri, ha már most augusztus közepén nekilátunk a tanszer- és füzetvásárlásnak.



Dupla családi pótlékból sem könny? az iskolai bevásárlás Fotó:Somorjai

Ma már hiába is keresnénk a régen minden harmadik utcában felbukkanó lila-zöld táblás Ápiszokat. Az egykor legerősebb kiskereskedői láncolat szerepét átvették a megszámlálhatatlan boltocskák, és az egyetlen jelentős országos hálózat, a Kontúr Papír Kft. üzletei. Fábián László, a társaság kereskedelmi vezetője a Heteknek elmondta, hogy a Kontúr Papír semmi esetre sem igazodna a multik dömpingáraihoz, hanem vállalja a minőségi, de drágább termékek forgalmazását. Amit ők tudnak nyújtani a bevásárlóközpontokkal ellentétben, az a személyes kiszolgálás. Üzleteikben mindig számíthatunk az eladók segítségére a megfelelő kisiskolás füzet- és tanszercsomagok kiválasztásában. Az egyedi igényekre való tekintettel inkább a helybeni összeállítást javasolják az illetékesek. Kérésünkre Fábián kiszámította, mennyiért lehet náluk útnak indítani egy kis elsőst. Legdrágább esetben is 7–8 ezer forintra kell számítanunk – mondja –, felsőbb évfolyamokban pedig csak csökken az összeg, hiszen a legkisebbek felszerelése a legspeciálisabb. Ez az ár tartalmaz egy technikacsomagot, temperát, ecseteket, füzeteket, füzetborítókat, tolltartót, zsírkrétát és egy iskolatáskát is.

Ezenfelül, ha van rá lehetőségünk, érdemes felkeresni egy lakóhelyünkhöz közeli hipermarketet (Auchan, Cora, Metro, Tesco) is, hiszen ebben a hónapban a legtöbb áruház iskolakezdési akciókkal várja vásárlóit. Itt az akciós termékek akár 20 százalékkal is olcsóbbak lehetnek, mint a "maszek" boltokban, mennyiségi kínálatuk pedig jóval felülhaladja a városi kiskereskedőkét. A tavalyi árakhoz képest pedig inkább visszaesés, mint emelkedés tapasztalható 

– nyilatkozták egybehangzóan a Cora és az Auchan illetékes munkatársai. A legnagyobb árháború idén az A5-ös füzetek terén mutatkozik. Jelenleg ott tartunk, hogy egy kis alakú füzet akár 17 forintért is beszerezhető. A gimnazistákra tekintettel megjegyezzük, hogy a nagyalakú füzetek akciósan hozzávetőleg 50-60, míg az egyszer?bb spirálfüzetek körülbelül 160-170 forintot kóstálnak. A stílust természetesen itt is külön meg kell fizetnünk. Az idei szezon sikerfigurái (Pokémon, Harry Potter és társai) mellett megtalálhatjuk még az ártalmatlanabb Disney-klasszikusokat és az absztrakt mintákat is. Bár ma már a köpenyvásárlás nehézségei nem terhelik a szülőket, a kisiskolások számára még mindig szükséges az úgynevezett szercsomag beszerzése. Az első és második osztályosok számára előírt "úti batyu" tartalmaz – többek között – papírcentit, színes papírt, m?anyag órát, hőmérőt, pálcikát és dobókockát. Egy ilyen alapcsomag 719 forintért kapható a Cora áruházaiban, míg más helyeken külön-külön vásárolhatóak meg a kellékei. Egy keményhátú táska ára 1,5–2 ezer forint közé tehető, míg az egyéb hátizsákokért akár 12 ezer forintot is elkérhetnek az említett helyeken. Az áruházi akciók az idén is gyermekruházati leértékelésekkel párosulnak. Most az iskolatáska mellet a dzseki, farmer, lánykaruha és pulóver is kedvezőbb áron kerülhet csemetéinkre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!