hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áfáról evára válthatnak
Csak két éven felülieknek

2002. 08. 25.
Elkészült az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) törvénytervezete. A normaszöveg szerint a vállalkozóknak 2002. december 20-ig kell bejelentést tenniük az adóhivatalnál, ha már a jövő évben igénybe szeretnék venni ezt az új adózási formát. Zara László, az Adótanácsadók Országos Egyesületének elnöke szerint azonban a tervezet több olyan feltételt is tartalmaz, amelyek egyszerűen értelmetlenné teszik az eva bevezetését.



APEH-dolgozók az szja-bevallás idusán. Egyszer?bb lesz az élet? Fotó: MTI

A törvénytervezet ugyan néhány vitás helyen még tartalmaz alternatívákat, az eddig megismert irányvonalak azonban nem változtak. Az eva összege az árbevétel 15 százaléka, befizetése pedig kiváltja az áfát, a társasági, az osztalék- és cégautó-adót. Az iparűzési adó – hosszas viták után – végül nem került bele a 15 százalékos evába, de az alá tartozó vállalkozásoknak lehetőségük lenne ennek nagyságát az egyszerűsített adó alapjának 50 százalékában megállapítani. Bár igaz, hogy ez a jelenleg hatályos összeghez képest egy százalékkal magasabb lenne. 

Az eva választható minden olyan egyéni vállalkozás, továbbá közkereseti, betéti és korlátolt felelősség? társaság esetében, amely már legalább két éve működik, és amelynek bruttó éves árbevétele nem haladja meg a 10 millió forintot. A normaszöveg alapján kizáró ok lehet az, ha az adott cég jövedéki termékkel kereskedik, vagy pénzügyi szolgáltatást nyújt. Az evakörből időközben kieső vállalkozások viszont négy évig nem juthatnak vissza a jogosultak közé.

Az evabevalláshoz általában elegendő lesz a bevételi nyilvántartás pontos vezetése is. Az adóalanyoknak adóelőleget kell fizetniük minden negyedévben, egyébként pedig évente kötelesek megállapítani és bevallani az adóalapjukat. A nyilvántartási kötelezettség nyolc évre szól. 

Zara László a Heteknek elmondta: a jelenlegi törvénytervezet több olyan feltételt is állít, amelyek értelmetlenné teszik az eva bevezetését. Mivel a javaslat nem teszi lehetővé az adóalanyok számára a kereszttulajdonlást, és eddig még nem dőlt el, hogy hozzátartozóik más társasági tulajdona vagy egyéni vállalkozói igazolványa akadálya lehet-e az eva alkalmazásának, rendkívül lecsökkenhet az egyszerűsített adót választók száma. Zara szerint ésszer? lenne eltörölni a 10 milliós árbevétel-limitet, hiszen a legtöbb hazai kereskedő és vendéglátós jóval magasabb összeggel dolgozik. Ugyancsak rostáló tényezővé válhat az a feltétel, hogy a korábbi nyereségeket tartalmazó házipénztár kiürítését 20 százalékos adó, illetve egy – még vita tárgyát képező – 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás is terhelné. A legfőbb probléma a törvény megfogalmazásából fakad – mondja Zara –, ugyanis a szövegben az eredménytartalék megadóztatása szerepel. Ez viszont a készpénzkészleten kívül a tartozásokkal csökkentett eszközforrások – tárgyi eszközök, vevői kintlévőségek, bankszámlapénz – értékét is magába foglalja. Így gyakorlatilag a vállalkozó egész vagyonára kiterjedne az adóztatás, ami viszont jelen esetben teljesen alaptalan – összegezte a probléma lényegét az elnök. 

A törvénytervezet benyújtása után szeptember 6-áig van még lehetőség változtatásokra a benyújtott módosító javaslatok alapján. A Pénzügyminisztérium azonban a fentiek ellenére minden esetben a szigorúbb változatot preferálja – jelentette ki Burány Sándor, a minisztérium politikai államtitkára az ügy kapcsán. László Csaba pénzügyminiszter nem támogatja a kezdő vállalkozások evakörbe való bevonását sem, mert félő, hogy a jogviszonyok tisztázása túl bonyolult helyzetet teremtene például a tb-járulék megállapításakor. Az említett járulék összegének új meghatározási módja egyébként még szintén nem végleges. Alapját jelentheti a mindenkori minimálbér és az adóalap 10 százaléka is – feltéve, hogy ez magasabb az előbbinél.

Zara úgy látja, hogy ma már az eva-koncepcióban inkább az adminisztrációs munkák redukálásán van a hangsúly, mintsem a kisvállalkozások adóterheinek csökkentésén. Az adózási rendszer egyértelműen szigorúbb lett. A már említett eredménytartalék kérdése azért is kényes pont, mert akik eddig kibújtak az adófizetés alól, azok ezt továbbra is megtehetik majd, viszont a potenciális evásokat elriasztják a magas követelmények. Ezek után evát alkalmazni – Zara véleménye szerint – kizárólag a szellemi tevékenységet végzőknek lesz érdemes, akiknek nincsenek eszközeik, illetve nem kívánnak újabbakat beszerezni. Ilyen körülmények között az eredetileg várt 500 ezres körből jó, ha 20 ezren megmaradnak. Ennek okán pedig egy jelentős állami bevételkiesés is kilátásba helyezhető – állítja Zara. 

(A törvénytervezet teljes anyaga megtalálható a www.p-m.hu
internetes oldalon.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!