hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A bankszektort is sújtja a botránysorozat
Tőzsdejelentés 2002. 07. 17–23.

2002. 07. 28.
A héten is folytatódott az árfolyamok mélyrepülése a világ tőzsdéin. A főbb amerikai indexek 9–11 százalékos esést mutattak, elsősorban a bank- és a technológiai szektorok zuhanása miatt. 

A Citigroup és a JP Morgan a könyvelési botrányokat vizsgáló bizottság megállapítása szerint falazott az Enron könyvelési csalásaihoz, miközben maguk is kerestek az ügyleten. A technológiai szektorban a Microsoft, a Novellus és a Sun is csökkentette eredmény-előrejelzéseit, a Lucent eredménye pedig elmaradt a várttól. 

Európában zuhant az Ericsson, kiábrándító gyorsjelentése után 20 százalékkal lett olcsóbb. Ráadásul a Moody\'s rontott hitelei besorolásán, egy fokozat híján a bóvlikötvény kategóriába sorolva őket. A bankrészvények is estek, mivel a szektor ki van téve a WorldCom-csőd hatásainak. Uborkaszezonnak megfelelő gyenge forgalom mellett közel négy százalékkal gyengült a BUX, éppen csak a lélektani 7000 pont felett zárva a keddi kereskedést.

A hét legnagyobb vesztesének a Richter bizonyult nyolcszázalékos értékvesztésével. A papír hároméves mélypontra süllyedt, és olcsóbb lett vetélytársánál, az Egisnél, amire nemigen volt példa a két cég közös tőzsdei múltja során. 5,2 százalékkal lett olcsóbb az Egis, amely bejelentette: a dollár gyengülése miatt nem tudja tartani idei eredménytervét. A dollár minden további egyforintos gyengülése 60 millió forinttal csökkenti a cég eredményét. A blue chipek közül legjobban az OTP szerepelt mindössze 1,2 százalékos gyengülésével.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!