Életképek egy kórház udvarán. Rokkant egészségügy Fotó: Maklári Péter
Azzal mindenki egyetért, hogy szükség van a reformra, a kivitelezés mikéntjét viszont felfokozott vita kíséri. Amíg a szaktárca vezetője a lehetőségek és a kitörés törvényének nevezte a kórháztörvényt, addig az ellenzéki politikusok látszat- és presztízstörvénynek, gumicsontnak titulálják a tervezetet, amely szerintük kormánypropagandát szolgál.
A szaktárca vezetője beismerte, hogy félfeudális rendszer uralkodik az egészségügyben. Az ellenkezőjét csak az állítja, aki nem volt még kórházban vagy rendelőintézetben. Nem ritka, hogy nincsen pénz az eszközök szakszer? fertőtlenítésére, az egyszer használatos tűt nem csak egyszer használják. Egy fővárosi gyermekkórházban húsz éves lélegeztetőgép "működik", nincsen pénz gumikesztyűre, nem cserélhetik igény szerint az ágyneműt, mert a mosodát nem tudják fizetni. Nem ritka, hogy a kórházigazgató utasításban kiadja: ne vegyenek fel súlyos beteget, mert nem tudják kigazdálkodni a gyógyítás költségeit. Előfordul, hogy nem biztosított a betegek kellő gyógyszerellátása, de biztonsága sem, mert egyszerűen nincsen elegendő nővér. A napokban az ország nyilvánossága előtt zajlott dráma is azért fordulhatott elő a megégett gyermekekkel, mert hol műszer, hol ápolószemélyzet híján nem voltak alkalmasak az egyes osztályok a betegek fogadására.
Hétköznapi drámák zajlanak a kórházakban. Az egyik vidéki kórházban például nincsen külön női, illetve férfi mosdó és vécé. Be van osztva: délelőtt a férfiak, délután a nők használhatják a vizes- blokkot. Jaj annak, akinek más az életritmusa. A fürdő falain nincs csempe, a padlót járólap helyett beton borítja, vízcsap helyett egy gumicső vezeti ki a falból a vizet, mint az ötvenes években. A fűtés sajnos hiányzott az őszi hónapokban, így hát nem volt ritka a tüdőgyulladás, mintegy a kórházi kezelés mellékhatásaként.
Nem említettük még a "fizetéseket" és a kilátásokat. A vezető szakpolitikusok ugyanakkor kijelentették, az állam a jövőben sem tud több pénzt szánni az egészségügyre, ezért hát a piacról látják biztosítottnak a finanszírozás megoldását. Az elképzelés a következő: a kórházak (ha jónak látják) átalakulhatnak közhasznú társasággá (kht.), a tulajdon így nem vándorolna magánkézbe. Az orvosi kör pedig vállalkozó lehet, szerződést kötve a kht.-vel, és változatlanul (persze gazdasági társaságként) végezheti tovább a munkáját. Mikola nem érti, miért ilyen nagy az ellenállás, hiszen, mint mondta, a világon számos helyen így működnek az egészségügyi intézmények.
Ajkai Zoltán, a Kórházszövetség elnöke és Kupcsulik Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke számos ponton bírálja a tervezetet. Hiszen a változtatások mögött nincs meg a gazdasági háttér, mivel a törvény nem jelöl meg forrást az adósság kezelésére, a finanszírozás átalakulására, sőt kizárja a tőkebefektetőket, és a kis- és középvállalkozásokat preferálja. Ajkai Zoltán számokkal támasztotta alá a kórházak súlyos állapotát: az intézmények 64 százalékának van fizetési határidőn túli tartozása, és a közel 10 milliárdos adóssága a gyógyszergyárak felé havonta további egymilliárddal tetéződik. Az elnök a felvázolt átalakulás mellett sem látja biztosítottnak az adósságcsapdából való kitörés lehetőségét. Félő, hogy a gazdasági társaságokba tömörülő orvoscsoportokra terhelődik a rendszer adóssága, és a szegénység réme után a csőd réme fenyegeti majd a doktortársadalmat.
2001. 11. 23. (V/47)
