hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A britek pénzelik az afgánokat
Nőtt a kábítószer-fogyasztás

2001. 10. 14.
Mákjuk van az afgánoknak. Már úgy értve, hogy Afganisztán a világ egyik legnagyobb drogtermelője. A tálib kormány gyakorlatilag a herointermelésből és -kereskedelemből származó pénzből tartja fenn magát, ebből a bevételi forrásból fedezi a fegyvervásárlást. 



Kábítószer-fogyasztók valahol Afganisztánban Fotó: Reuters

A terrortámadásnak nem elhanyagolható következményei vannak a kábítószerpiacra. Mivel az afgán heroin végállomása Nyugat-Európa, félő, hogy a tálib kormány piacra dobja a hatalmas heroinkészletét, így megugrik a bűncselekmények, a túladagolások száma. Abban az esetben viszont, ha elhúzódik a háború, és lezáródnak a határok, illetve a lebombázott afgán földek jövőre már nem lesznek alkalmasak a máktermelésre, valószínűleg felszökik a kábítószer ára. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint ez a hatékonyabb, de egyben ártalmasabb beviteli formákra szorítja majd a drogfogyasztókat. 

Tony Blair brit miniszterelnök kiterítette a lapokat, amikor elmondta: "Az angol városok utcáin kapható heroin 90 százaléka Afganisztánból származik. Így a tálibok ma abból a pénzből vásárolják a fegyvereket, amit a brit fiatalok fizetnek ki a kábítószerükért a mi utcáinkon – mondta, majd hozzátette: – ez is ok arra, hogy rendszerüknek véget vessünk." 

Az USA külügyminisztériumának jelentéséből kiderül, hogy tavaly a világ ópiumtermelésének 72 százalékát (3600 tonnát) az afgánok adták. 1997 óta az afgán ópiumtermelés 96 százaléka a tálibok kezében van. A kormány közvetlenül és közvetetten is részesedik a kábítószer-bevételekből: az ópiumra 10 százalékos adót vetett ki, de indirekten a feldolgozásból és a kereskedelemből is horribilis összegekhez jut. Az afgán termőföld legnagyobb része a máktermelésre van beállítva, háttérbe szorult a gabona, az élelmiszer előállítása. A külügyminisztérium szerint ez (és a korábbi háborúk) idézték elő a tömeges éhezést Afganisztánban (az élelmiszert gyakorlatilag a szomszédos országokból importálják). A tálib kormány hajthatatlan: Omar mullah, a nagytekintély? vallási vezető tavaly nyáron megátkozta a máktermelést, a feldolgozást és a kereskedést, de ez a kormányt nem hatotta meg, sőt megnagyobbította a mák termőterületét. 

A terrortámadás megmozgatta a kábítószerpiacot. A heroin ára a kilónkénti 746 dollárról 95 dollárra esett. De – ahogy a BBC tudósít – újra felfelé tart az ár, manapság 430 dollár körül mozog. A terror okozta zavarodottság és félelem miatt az emberek a korábbinál lényegesen több kábítószert kezdtek el fogyasztani, és könynyelm?bbekké váltak, jobban belemennek veszélyes dolgokba. Így a BBC szakértője szerint várhatóan a közeljövőben megemelkedik majd a túladagolást elkövetők és a HIV-fertőzöttek száma. A kedvezőtlen fordulathoz tartozik az is, hogy megtorpant az a korábbi évtizedekre jellemző pozitív tendencia, amikor inkább a könnyebb drognak számító marihuánát részesítették előnyben, szemben a crack-kel és a heroinnal, a terrortámadás óta viszont újra ezek a kemény drogok váltak keresetté.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!