hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az IMF helyt adott az ellenzék bírálatának

2001. 06. 02.
Egyrészt elismerő szavakkal, másrészt éles bírálattal illette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar kormányt a legfrissebb jelentésében. Az IMF megállapította, hogy Magyarország ugyan jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy biztosítsa a pénzügyi rendszer átláthatóságát, de némely területen még elmaradás tapasztalható. Kifogásolta például az MFB-nek juttatott állami pénzek mozgását, a kétéves költségvetés tervezésének hátrányait. Felhívta a figyelmet arra, hogy meg kell szüntetni az ÁPV Rt., a Magyar Fejlesztési Bank és a Nemzeti Autópályaépítő Rt. körüli tisztázatlan pénzügyi viszonyokat.

Az IMF nem bíráló hangnemet használva, alapvetően kedvezően ítéli meg az államháztartási, a költségvetési és a pénzügyi rendszer helyzetét. Véleménye szerint szabályozottan működnek a költségvetési hatóságok, a költségvetés tervezésében és végrehajtásában érvényesülnek az uniós követelmények. A Valutaalap ugyanakkor hiányosságokra is felhívta a figyelmet: bírálta a kétéves költségvetés "intézményét", mert két évre előre nehéz pontosan tervezni és a külső hatásokat "bemérni", ezért fennáll annak a veszélye, hogy nem teljesülnek a bevételek, és nehézségek keletkeznek a kiadási oldalon. Az ÁPV Rt.-t illetően a Valutaalap megjegyezte, hogy gyakorlatilag kontroll nélkül hozza meg a döntéseit, és a számadási jelentési fegyelme "laza". Az IMF gyakorlatilag helyt ad az ellenzéki pártok korábbi bírálatának, amikor azt írja jelentésében, hogy a parlament által jóváhagyott költségvetés (szükség esetén pótköltségvetés) keretén belül kell elosztania a keletkező többletbevételeket, nem pedig a kormánynak.

A Valutaalap állásfoglalása ügyében a pénzügyi tárca első embere és a jegybank elnöke rendkívüli értekezletet tartott. Kovács Álmos helyettes államtitkár nem tartja kritikának az IMF észrevételeit. Borókai Gábor kormányszóvivőnek elfoglaltsága miatt nem állt módjában kérdéseinkre válaszolni, azonban a stop internetes újság érdeklődésére elismerte, hogy nem tökéletes a közpénzek elosztásának átláthatósága, de hozzátette: "Nemzeti kormányokat nem utasíthat cselekvésre a Valutaalap".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!