hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem lesz változás a lakásépítés támogatásában
Bérlakásprogram egyházaknak is

2001. 05. 26.
Egyelőre nem várható lényeges változtatás a lakásépítési támogatás programjában – cáfolta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a Heteknek azt a lapértesülést, amely szerint a nyáron újabb kedvezményekkel bővül a rendszer. Sikerként könyveli el a tárca, hogy az idén 50 ezer lakásépítési engedélyt adtak ki, és 30 ezer új otthon átadására lehet számítani.

A lakáshoz jutás lehetőségét hivatott növelni a bérlakásépítési program is. Előrejelzések szerint a kormányzati támogatás hatására az elmúlt évben és idén együttesen körülbelül 6 ezer önkormányzati bérlakás létesítése kezdődhet meg. Az elmúlt 10 hónapban a gazdasági miniszter 13 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást ítélt meg az önkormányzatok számára, és további 7-10 milliárd vár elosztásra. Ez különösen azoknak jó hír, akiknek egyelőre nincs lehetőségük lakás vásárlására. 

A programot önkormányzatok, illetve egyházi szervezetek is megpályázhatják. A létrehozandó ingatlanok bekerülési költségének 70-80 százalékát kitevő mérték? állami támogatásra tarthatnak igényt abban az esetben, ha vállalják, hogy az ingatlanokat legalább 20 évig nem idegenítik el, hanem bérlakásként használják. Az önkormányzatoknak minimum 20-30 százaléknyi önerőt kell biztosítaniuk, amelybe azonban beleszámíthatják a tulajdonukban lévő ingatlan értékét is. Nemcsak szociális bérlakás, hanem garzonház, nyugdíjasház, illetve költségelv? bérlakás létesítésére is nyújthatnak be pályázatot az önkormányzatok. 

Mint megtudtuk, az egyházakra tulajdonképpen ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint az önkormányzatokra, azzal az eltéréssel, hogy ők kizárólag öregek otthona, illetve nyugdíjasházak építésére nyújthatnak be pályázatokat. Arra a kérdésünkre, hogy a program alapján mely egyházak pályázhatnak, az államtitkár asszony azt válaszolta, hogy erre minden olyan nagyobb történelmi egyháznak lehetősége van, amelyre az egyházak pénzügyi támogatásáról szóló törvény vonatkozik, azaz állami támogatást kap.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!