A két jelölt egyébként igen szorosnak ígérkező küzdelmében várhatóan a
gazdaságpolitikai ígéretek fognak dönteni, hiszen az amerikaiak eleve csak olyan elnököt
hajlandóak megválasztani, aki a már meglévő jólétet tovább fokozni tudja –
olvasható az Economist cím? gazdasági magazinban. Erre egyébként minden esély
megvan, hiszen minden mutató gazdasági prosperitást jelez a következő évtizedben, és
a politikusok már el is kezdték a politikai tőke kovácsolását a Kongreszszus Költségvetési
Hivatalának pozitív gazdasági elemzései alapján.
Az USA azon kevés országok közé tartozik, ahol az állam bevételei jóval meghaladják
a kiadásokat, és az évről évre szufficites államháztartás már annyira része az
amerikai gazdaságnak, hogy a következő tíz évben csaknem kétezer milliárd dollárt
is elérhet a felesleg. Pontosabban másfél és kétezer milliárd között alakul a költségvetési
többletbevétel, amihez a társadalombiztosítási alapban további 2300 milliárd dollár
adódik, úgyhogy várhatóan több mint 4 ezer milliárd dollár plusszal gazdálkodhat
az Egyesült Államok kormánya a következő tíz évben.
Természetesen megvan a helye ennek a pénznek, hiszen az USA annak ellenére, hogy az
egyik oldalon felesleget halmoz fel, a másik oldalon hatalmas államadóssággal
rendelkezik. Clinton elnök a számok láttán már ki is jelentette, hogy a főleg magánbefektetők
felé való állami tartozások 2012-ig maradéktalanul visszafizethetőek. A "clintoni"
utat követő Al Gore programjában első helyen szerepel az államadósság visszafizetése,
az adócsökkentés csak ezután jön. George Bush radikális reformerként jelentős adócsökkentéseket
ígér, sőt van olyan bátor (egyesek szerint felelőtlen), hogy az eddig nagyon magas
nyugdíjakat biztosító szociális rendszer reformját is felvállalta. Bush a "talált"
ezermilliárd kapcsán kijelentette, hogy ez is az ő igazát bizonyítja, vagyis lesz az
államnak elég pénze az adócsökkentés mellett egy hipermodern rakétavédelmi
rendszer kiépítésére, szociális reformra, sőt az államadósság visszafizetésére
is.
Gore óvatosabb az adócsökkentéseket illetően, de az Economist szerint az ő programja
szintén népszerű lehet, mivel jó demokrata szokás szerint elsősorban a kisembereket
kívánja preferálni. Gore tervei szerint az évi 30 000 dollár alatti jövedelemmel
rendelkező háztartások kapnák a legnagyobb adótámogatást.
Gore lexingtoni (Kentucky) programbeszédében, amely nem szűkölködött szociális
demagógiában, a kis jövedelm? és nyugdíjas amerikaiak védelmezőjeként állt ki.
Hogy végül Bush nagyvonalúbb vagy Gore óvatosabb programja lesz-e nyerő a zsebére kényesen
ügyelő amerikai választópolgárok többsége előtt, egyelőre még nyitott kérdés.