hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyári diákmunkacsúcs

2000. 06. 24.
A nyári vakáció kezdetével a diákmunka főszezonja is elkezdődött. A nyár első hónapjában általában több a jelentkező, mint a munka, de a tapasztalatok szerint ez július második hetétől megfordul, mivel a diákok többsége akkor már nem dolgozni vágyik, hanem inkább nyaralni.

A munkalehetőségek skálája igen széles: szórólapterjesztés, borítékolás,
csomagolás, számítógépes adatrögzítés, plakátragasztás, hoszteszmunka, irodai
vagy fizikai munka stb. A munka keresésében segítenek a különböző diákszövetkezetek,
illetve az ifjúsági információs és tanácsadó irodák. Egy diák munkavállalásának
első feltétele általában a 18. életév betöltése – szülői engedély csatolásával
helyenként ez lehet 16-17 év is –, ezenfelül az, hogy nappali tagozaton tanuljon,
amit iskolalátogatási igazolással kell bizonyítania. Diákszövetkezet közvetítését
csak úgy lehet igénybe venni, ha belép a diák, ehhez részjegyvásárlás vagy tagdíjfizetés
szükséges, amelynek összege 500-1000 forint; tagdíj esetében ez az összeg a szövetkezetből
való kilépéskor visszajár.

A munkabért többnyire teljesítményarányosan vagy órabérben fizetik a diákoknak, idén
az órabérek nettó 250-től 300-350 forintig mozognak. A megbízásokat – amelyeket a
diákokkal végeztetnek el – a diákszövetkezetek keresik meg, így a bért is a szövetkezettől
kapják a tanulók. Érdemes iskolaszövetkezeten belül munkát vállalni, mivel az
iskolaszövetkezetekre vonatkozó hatályos jogszabály értelmében a szövetkezetek adójóváírást
végezhetnek. Ennek mértéke: bruttó 30 ezer forintos fizetésig a 20 százalékos adót
a felére csökkenti, valamint nem kell fizetniük az egészségbiztosítási hozzájárulást.

Az alábbiakban néhány ismertebb diákszövetkezet neve és telefonszáma:

Meló-Diák: 217-0227, Universitas: 217-0227, Fürge Diák: 316-5466, Student:
215-1510, Jobb kezek: 266-9100/5555, Mind-Diák: 267-2928, Műegyetemi Iskolaszövetkezet:
463-3831, Multi Job: 329-3871, Diákmunka Stúdió: 223-1253, Pulzus: 356-8345, Fővárosi
Munkaügyi Központ: 303-0720, Óbudai Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda:
388-4374, Ifjúsági Információs és Tanácsadási Iroda: 349-9367.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!