hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Montenegro nem szakad el
Szerbia és Irak

1999. 11. 13.
Feszültté vált a kapcsolat Szerbia és Montenegro között, miután a kisebbik tagköztársaság a múlt héten hivatalos fizetőeszközévé tette a német márkát. Seselj jugoszláv miniszterelnök-helyettes – bár részleteket nem közölt – leszögezte: "Montenegro jelenlegi irányvonalának következményei tragikusak lesznek". A belgrádi vezetés mindazonáltal Montenegróval együtt és az USA támogatásával egyben azt hangoztatja: "Montenegro nem szakad el a Jugoszláv Szövetségi Államtól." Lapunknak nyilatkozó szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy montenegrói–szerb paktum áll a háttérben (lásd Novák Tamással készült interjút!).

Bár még pontosan nem tudható, hogy megtorolja-e majd a szerb kormány tengerparti társa
tettét, a Jugoszláv Nemzeti Bank első lépésként leállította a montenegrói cégek
Szerbiába irányított átutalásait, a Montenegrói Monetáris Tanács válaszul szintén
korlátozza Szerbia dinárban történő kifizetéseit.

Bár korábbi nyilatkozatok szerint a jugoszláv kormány úgy véli, hogy a montenegrói
monetáris esemény mögött maga a NATO áll, és célja a kisebbik tagköztársaság
elszakítása, Seselj miniszterelnök-helyettes a Reutersnek elmondta: bizonyítéka van rá,
hogy az amerikaiak nem akarják Montenegro teljes elszakadását, mert szükségük van
Djukanovic elnökre a szerb rezsim megdöntésében. A Nyugat-barátként közismert
Djukanovic elmondta, hogy megpróbál egységben maradni Szerbiával, új alapokra
helyezve a két tagköztársaság kapcsolatát. Madelaine Albright amerikai külügyminiszter
az AP amerikai hírügynökség tájékoztatása szerint támogatja, hogy a tagköztársaság
Jugoszlávia része maradjon. A montenegrói vezetés továbbra is azt hangoztatja, hogy a
döntés kizárólag a szerb gazdasági válság elleni védekezés céljából született,
amely nem fogja aláásni Szerbia gazdaságát, mivel Montenegro a jugoszláv GDP mindössze
5 százalékát teszi ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!