hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Agrár-büdzsé

1998. 11. 21.
A költségvetési parlamenti vitákkal egyidejűleg a kormány elé került az agrárágazat 1999. évi pénzügyi szabályozó rendszerének tervezete. Az ebben szereplő változások indoka az eddigi rendszer szabályainak bonyolultsága, az elbírálás időigénye és az igénybe vehető támogatások nagy száma.



Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Egyszer?bb szabályok    Fotó:
MTI

Az indoklás szerint a kistermelők nem tudtak kívánatos mértékben támogatásokhoz
jutni. A módosított támogatási rendszer célja, hogy egyszer?bb, áttekinthetőbb,
kiszámíthatóbb legyen, és erősödjön a szektorsemlegesség, illetve a családi
gazdaságok is támogatásokhoz jussanak.

A változások egyik legfontosabb eszköze a termelők regisztrálása, a termelők
legfontosabb adatainak rögzítése, amely lehetővé teszi a támogatások felhasználásának
nyomon követését is. Általános alapelv, hogy csak regisztrált termelők részesülhetnek
támogatásban. A tervek szerint a kötelező adatszolgáltatás fokozatosan öszszekapcsolásra
kerül a támogatási rendszerrel, és már 1999-ben a normatív támogatásokat ezen
adatok alapján fogják kiutalni. A regisztrációról szóló rendelet tervezet a támogatási
rendelettel együtt kerül a kormány asztalára.

Az 1999. évi költségvetés tervezetében 127,1 milliárd Ft szerepel az agrárgazdaság
támogatására. Ehhez járul még 19,2 milliárd Ft saját bevétel, valamint 11 milliárd
Ft intervenciós felvásárlással kapcsolatos bevétel. Így öszszesen 157,3 milliárd
Ft áll az ágazat rendelkezésére.

A fenti összegből az agrártermelési támogatások céljaira 48 milliárd Ft szerepel a
tervezetben. Új elemként szerepel a művelt földterület alapján számított normatív
termelési támogatás, amelyet kistermelők vehetnek igénybe minőségi termés előállítása
esetén. A nagyobb termelők részére a termelés finanszírozásának támogatására állami
kezességvállalás mellett, 100 százalékos kamattámogatással 5 éves futamidej?
hitelt biztosít a kormányzat. Továbbra is szerepelt a rendszerben az agrárfinanszírozás
támogatása, amely éven belüli forgóeszköz- és beruházási hitel esetében 40 százalékos,
az éven túli forgóeszköz-hitel esetében 50 százalékos kamattámogatást biztosít.
A kamattámogatáshoz gabonafélék esetében állami kezességvállalás is társul.

A tervezetben kiemelten szerepel a biológiai alapok fejlesztése, valamint az átalakítás
alatt lévő szaktanácsadási rendszer támogatása. A szaktanácsadói rendszert a kormányzat
elsősorban a kistermelők számára kívánja üzemeltetni. Tovább folytatódik a fiatal
vállalkozók támogatása, amelyben a vállalkozás indításához szükséges beruházási,
forgóeszköz-biztosítási, vissza nem térítendő támogatások szerepelnek. Kiemelt támogatást
élveznek a magántermelők által létrehozandó beszerző, értékesítő, feldolgozó
és szolgáltató szövetkezetek. Támogatást kapnak az alapításhoz és a működésük
megindításához.

Beruházási támogatások címén 32,4 milliárd Ft szerepel a tervezetben. Ebben a
csomagban megtalálhatóak a gépbeszerzési támogatások, amelyekre 25 százalékos
viszsza nem térítendő és 40 százalékos kamattámogatást biztosít a kormányzat. Az
építési beruházások keretében a magántermelők szövetkezései és a szövetkezetek
kaphatnak 30 százalékos vissza nem térítendő és 40 százalékos kamattámogatást,
amely a technológiai berendezésekre is kiterjed.

Pályázati úton lehet hozzájutni a szőlő- és gyümölcsültetvények telepítéséhez
és a műszaki fejlesztésekhez. A maximált támogatás mértéke 50 százalékos vissza
nem térítendő és 40 százalékos kamattámogatás.

A piacra jutási támogatásokra a GATT/WTO megállapodásnak megfelelően 49,8 milliárd
Ft-ot kíván költeni a kormányzat. Ebben a csomagban szerepel a pályázati úton
elnyerhető exporttámogatás, az intervenciós beavatkozásokhoz szükséges összegek,
valamint az agrárpiaci támogatások.

Természetesen az ismertetett támogatási rendszer még a parlamenti vitán, valamint a
kormányülésen módosulhat, de szakértők szerint lényeges eltérés a javaslattól
nem várható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!