hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adós, fizess
ÉT kormány huzavona

1998. 11. 07.
A héten tovább folytatódott a Parlamentben az adótörvény vitája. A kormány által előterjesztett javaslatokat nemcsak az ellenzék vitatta, hanem kormánypárti képviselők részéről is érkeztek módosító indítványok.

A jövedelemadó-tábla jövő évre tervezett módosításának végleges formája
még most sem biztos. Éles vita után kerül a pénzügyminiszter elé az
Érdekegyeztető Tanács által kidolgozott hét adótábla-javaslat közül három. A
pénzügyminiszter döntésétől függ, hogy ezeket a kormány elé terjeszti-e. A
javaslatok mindegyike a kormány által szabott feltételeknek megfelelően három sávot
tartalmaz, melyben a legalacsonyabb sáv is adózik, és garantálja a tervezett
adóbevételt. A többi javaslatot a kormány képviseletében Varga Mihály pénzügyi
államtitkár azzal utasította el, hogy azok nem a kormány által támogatni kívánt
rétegeknek, vagyis a középosztálynak kedveznek. Wittich Tamás, a munkavállalói
oldal szóvivője erre reagálva kijelentette, hogy ők az alacsony jövedelműeket is
polgároknak tekintik. Az érdekképviselet szerint ugyanis az általuk benyújtott
mindhárom javaslat a legalacsonyabb adósáv csökkentésével, valamint az
adójóváírás mértékének mintegy 6 százalékos emelésével a legalacsonyabb
jövedelemmel rendelkezők adóterheit csökkentené, illetve javítaná a családok és a
fiatalok helyzetét. Javaslataik hatására az átlagos adóterhelés mintegy 1
százalékponttal, 19,9 százalékra csökkenne.

A kormány jövőre 252,2 milliárd forintot, az ideinél 40 százalékkal többet fordít
családpolitikai támogatásokra. Ezzel a támogatások mértéke átlagosan 12
százalékkal emelkedik. A kormány döntése értelmében januártól alanyi jogon jár a
családi pótlék, de annak emelése a parlament döntésétől függ. Ha ugyanis a T.
Ház a gyermekek után járó adókedvezmény magasabb változatát (1700, illetve 2300
forint) fogadja el, akkor a családi pótlék mértéke az idei szinten marad, míg ha az
alacsonyabb tervezet (1300, illetve 1700 forint) kerül jóváhagyásra, akkor a pótlék
mértéke májustól 8 százalékkal fog emelkedni. A családi pótlékot a gyermek 6
éves koráig kapják a családok, ez után iskolalátogatási támogatás formájában
folyósítják az előzővel azonos összeget, ami tanuló gyermek esetében annak 20
éves koráig jár. A szociális és családügyi tárca tájékoztatása szerint a
többgyermekes családok esetében a 20. évüket betöltött gyermekeket is figyelembe
veszik a családi pótlék mértékének kiszámításakor, mivel utánuk a kisebb
testvéreik kapnak emelt összeg? támogatást. A családi pótlék mértéke egy gyermek
esetében 3800 forint lesz, gyermekét egyedül nevelő szülő esetében pedig 4500
forint. Két gyermek esetében ez 4700, illetve 5400 forint, míg három gyermek esetében
5900 és 6300 forint. Fogyatékos vagy tartósan beteg gyermek után havonta 7500 forint
lesz a pótlék mértéke. A nagycsaládosok által igénybe vehető gyermeknevelési
támogatás 13 ezer 700 forintról 15 ezer 300 forintra emelkedik. Az anyasági
támogatás mértéke 20 ezer 550 forintról 23 ezer forintra nő.

Legesélyesebb ÉT javaslat
1999-re
Kormányjavaslat 1999-re
Adósávok Adó (%) Érték a sáv alján (Ft) Adósávok Adó (%) Érték a sáv alján (Ft)
0 – 360 000 20 0 0 – 400 000 20 0
360 000 – 900 000 34 72 000 400 000 – 1 000 000 30 80 000
900 000 < 40 255 600 1 000 000 < 40 300 000

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!