hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Segítség csak a szomszédoknak
Oroszok program nélkül

1998. 10. 23.
Az orosz kormánynak még mindig fogalma sincs, mit csinál, Jelcin inog, és ebben az évben nem lesz IMF -támogatás – mondta egy vezető amerikai pénzügyi stratéga. A kormányfő kijelentette, hogy a közalkalmazottak bérüket január elsejére, a hivatásos katonák zsoldjukat legkésőbb januárban fogják megkapni, míg a nyugdíjasok járadéktartozásait csak valamikor 1999 folyamán fizetik ki. A kormányfő ugyanakkor adó- és vámcsökkentéseket, az orosz ipar fejlesztését és a gazdaság élénkítését ígérte a gyáriparosok és vállalkozók szövetségének közgyűlésén. Az oroszoknak mindenesetre fogalmuk sincs, honnan veszi majd mindehhez a kormány a pénzt, hiszen a két héttel ezelőtti washingtoni tárgyalásokat követően nyilvánvalóvá vált: Oroszországnak senki nem hajlandó segítséget nyújtani se pénz, se tanács formájában.

Az ország számára nem az a legszomorúbb, hogy Zadornov pénzügyminiszter olyan
programmal érkezett a tárgyalásokra, amit a duma és a kormány még nem erősített
meg, hanem az, hogy pénzre most már csak akkor számíthat, ha önmaga sikeresen végrehajtotta
a piaci reformokat – fejtegette egy panaszos hangvétel? cikkben a Kommerszant cím?
hetilap. Az IMF továbbá világossá tette: amennyiben az oroszországi helyzet a szomszédos
országok számára veszélyessé válik, a Nyugat feltétlenül segít – de csak a
szomszédoknak. A Nyugat többé nem Oroszországtól fél, hanem attól, hogy más országok
is hasonló sorsra jutnak.

Az orosz statisztikai hivatal, a Goszkomsztat hétfőn közölte: Oroszországban a
Primakov-kormány ígéretei ellenére tovább halmozódtak a bér- és járadéktartozások.
A főbb gazdasági ágazatokban a kifizetetlen bértömeg szeptemberben 4,8 százalékkal
emelkedett. A költségvetés bértartozásai is az átlagosnál nagyobb ütemben, 12,5 százalékkal
nőttek szeptemberben, így ennek összege most 20,9 milliárd rubelre rúg. A béradósságoktól
leginkább a helyi rendőrség a mezőgazdasági és az egészségügyi dolgozók
szenvednek. Immár több hónapos bérelmaradással kénytelenek szembenézni a közalkalmazottak
és a nyugdíjasok is, akiket a nemzeti össztermék legalább harmadát előállító
fekete- és szürkegazdaság tart el.

Oroszország bruttó hazai terméke tavaly szeptemberhez képest idén szeptemberben 9,9
százalékkal csökkent, míg az ipari termelés 14,5 százalékkal maradt el a múlt év
szeptemberitől – jelentette hétfőn az orosz állami statisztikai bizottság.

Primakov kedden elismerte: az orosz válságkezelő program elég vontatottan alakul ki,
de azért készül minden olyan alapos lassúsággal, hogy senkit se csapjanak be. "Nem
fogunk csalni, csakis a reális helyzetértékelésből kiindulva, kizárólag megvalósítható
intézkedéseket tervezünk. A kormány komoly akcióval van elfoglalva, s nem kezd semmiféle
eufórikus akcióba" – magyarázta a politikus a több hetes késést. Primakov a hét
elején megerősítette a rubelkibocsátás terveit, azonban "elenyésző" mérték?
emissziót ígért, amelyre az aranytartalékok és más források nyújtanak fedezetet.
Viktor Gerascsenko jegybankelnök is azt állította: rubelkibocsátás csak megfelelő
fedezet mellett fog történni.

Az orosz kormány hamarosan újabb nagy dilemma elé kerül: keményvaluta-tartalékait
arra használja, hogy 183 milliárd dolláros külső adósságát fizeti, vagy továbbra
is támogatja az importot, megőrizve így az országot a téli éhezéstől.


Az oroszországi gazdasági válság miatt bizonytalanná vált az élet, és
egyre több orosz zsidó dönt a kivándorlás mellett. A Restoration nev? hajó –
amely állandó túljelentkezés mellett fuvarozza az emigránsokat – 200 főt tud
fogadni. A szervezők úgy látják, hogy ki kell bővíteni a tevékenységüket, az útvonalba
be kell kapcsolni Ukrajnát is, mert a szegénységgel együtt nő az antiszemitizmus is.
Az izraeli Bevándorlási Minisztérium az emigránsok áradatára számít, és készül
a fogadásukra. A Zsidó Ügynökség 10 ezer orosz ajkú érkezését is elképzelhetőnek
tartja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!