hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kötelező kamarai tagság

1998. 09. 26.
Torgyán József a Kisgazdapárt választási programjához híven felvetette, hogy el kell törölni a gazdasági kamarák kötelező tagságát, lévén a jelenlegi rendszer antidemokratikus, ami nem szolgálja a vállalkozások érdekeit. Valószínűleg sok vállalkozó "szívéből beszélt" a földművelésügyi miniszter, amikor javaslatával előállt, bár megfigyelők szerint célja elsősorban az volt, hogy tárcájához visszakerüljön a falugazdász hálózat, amelyet 1995 óta az agrárkamarák működtetnek. A Fidesz gazdaságpolitikusai óvatosabban fogadták a felvetést. Chikán Attila gazdasági miniszter egyetért azzal, hogy a kamarák szerepét felül kell vizsgálni, de ezt nem a kötelező tagság megszüntetésének irányában kellene tenni, hanem további állami feladatok átadása útján, hogy a kamarák elláthassák a Kamarai törvényben létrehozott köztestületi szerepkörüket. Az 1994-ben elfogadott Kamarai törvény a kontinentális európai, kötelező tagságon alapuló modell mellett döntött, arra hivatkozva, hogy 1947-ig ez a szabályozás érvényesült Magyarországon is. Az ilyen jelleg? köztestületi kamarákra át lehet ruházni az állami feladatok egy részét, így például egy-egy szektor teljes kör? nyilvántartását, morális üzleti normák megalkotását és betartatását, adatszolgáltatást a kormányzat számára stb. A vállalkozások azonban ezekből mindeddig nem sokat láttak, hisz az efféle állami feladatok átadása csak az idén indult meg. Számukra egyedül az újabb adó, a köztartozásként behajtható kamarai tagdíj jelzi, hogy eggyel több hatalmi szerv jött létre a fejük felett. Pedig sok lehetőség rejlik a kamarákban elsősorban a kis- és középvállalkozások számára. Ők azok, akik külön apparátus híján önmagukban tájékozatlanok az egyes szabályozásokról, támogatási lehetőségekről, az EU-csatlakozás nyomán előálló európai előírásokról, számukra ilyen jelleg? segítségként csak a kamarák állnak rendelkezésre. Sőt, mivel a kamarák sajátos vállalkozói önkormányzatok, ahol minden tag azonos szavazati joggal rendelkezik, a kisvállalkozások azok, akik az érdekeiket jól tudják érvényesíteni a magas tagdíjat fizető nagyvállalatokkal szemben. A nagyvállalatok érdekképviseleti szerveként működő Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége a minap kijelentette, egyetért a kötelező tagság eltörlésével, míg a Kis- és Középvállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége néven érdekképviseletekből létrejött szervezet sietett leszögezni: álláspontja szerint erősíteni kell a gazdasági kamarák szerepét.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!