Pedig a szeptember 18-ára kiírt népszavazás eredményére vonatkozó előzetes felmérések szerint már többségben vannak a függetlenség-pártiak. A YouGov közvélemény-kutató cég, a konzervatív brit The Sunday Times megbízásából, nemrég kimutatta, hogy immár 51 százalék voksolna Skócia függetlenné válására – írta a CNBC. (Habár lapzártánkig újra szolidabb részarányt mértek.)
A folyamatos felmérések során ez volt az első alkalom, hogy a függetlenedni vágyók vették át a vezetést. A brit kormány – talán válaszul – már most több hatalmat ígér a skótoknak, ha mégis maradnak. A pénzügyminiszter, George Osborne elképzelései szerint a skótok szabadabb kezet kapnának az adók, a kormányzati költések és a jóléti kérdések ügyében – tudósított a BBC. Osborne már konkrét lépéseket és teljes parlamenti támogatást is ígért a következő hetekre, majd hozzátette: „Skócia így mindenből a legjobbat kapja: egyrészt elkerüli a különválás okozta kockázatokat, másrészt nagyobb kontrollt kap a saját sorsa és jövője felett.”
A pénzügyi ígéretdömpingből persze a skót vezetők sem maradtak ki. A kormányzó Skót Nemzeti Párt második számú vezetője, Nicola Sturgeon nemrég azt ígérte, hogy egy független Skócia esetén a háztartások energiaszámláit öt százalékkal csökkentik. Sturgeon miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy a tervezett lakossági rezsicsökkentést a brit kormány által kirótt különféle zöldadók és -illetékek eltörlésével érik majd el, így az évente átlagosan hetven font megtakarítást eredményező lépés „valós és tartós” lenne. Osborne ígéreteiről pedig csak ennyit mondott a Sky News-nak: „Nem hinném, hogy az emberek ezt komolyan fogják venni. Ha a teljes parlament egyetértene ezekben a kérdésekben, már régen meglépték volna.”