hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kütyük pantheonja

2012. 09. 14.
Idén is hatalmas tömeg rohamozta meg az évente Berlinben megrendezésre kerülő IFA-kiállítást. A névazonosság ne tévesszen meg senkit. Ez nem a jól ismert tehergépjármű nosztalgiabemutatója, hanem a világ legismertebb elektrotechnikai vállalatai által kidolgozott innovációk ismertetésére szolgáló esemény.

Az IFA, teljes nevén Internationale Funkausstellung (Nemzetközi Rádióbemutató), első alkalommal 1924-ben került megrendezésre. Az egészen 1939-ig évente megújuló rendezvényen már a második világháború előtt is jelentős, a jövőre hatást gyakorló találmányok kerültek a szemlélődők elé. Ilyen volt az 1937-ben bemutatott színes televízió, aminek a leegyszerűsített, megfizethető változatát a két évvel későbbi kiállításon már meg lehetett vásárolni. A háború alatt szünetelő, 1950-től újrainduló kiállítást egészen 2005-ig csak minden második évben tartották meg. Ez idő alatt olyan újításokat mutattak be, amelyek ma már nincsenek használatban, igaz van köztük sok olyan is, melyeket még mindig használunk. 1962-ben rukkolt elő például a Philips az azóta már kifutott audiókazettával, 1981-ben pedig a Compact Disc-kel vagyis a CD-vel. A nyolcvanas évek végén pedig felbukkantak az autós- és mobiltelefonok.

Az utóbbi években az IFA-kiállításon leleplezett szerkezetek mindig jelezték az adott cég kutatási irányvonalát. Annak ellenére, hogy ez az idei kiállításra nem volt végül jellemző, korábban mindig volt egy fő innovációs terület, ami gyakorlatilag az esemény gerincét alkotta. Tavaly például a 3D-s technológiák és az online tévék vitték a prímet. Idén olyan módszerek és technikák finomított változatait tárták inkább az érdeklődők elé, amelyek már évekkel ezelőtt is ígéretes lehetőségeket rejtettek magukban.

A 2012-es kiállításon két világmárka vonta magára a szép számmal jelenlevő sajtó kitüntető figyelmét. Az első a dél-koreai óriás, a Samsung. A távol-keleti cég amúgy is a szakmai berkek figyelmének középpontjában volt az utóbbi napokban, hiszen az Apple-lel folytatott pereskedés során a bíróság egymilliárd dolláros kártérítésre ítélte a vállalatot szabadalmi szabálytalanságok miatt, amely ítélet ellen a Samsung nyomban fellebbezett. Számos kritikus szerint a koreai megavállalat nem innovatív, csupán mások fejlesztéseit másolja. A Samsungnak azonban sikerült rácáfolnia ezekre a vádakra, hiszen nem egy saját találmánnyal és fejlesztéssel érkezett a rendezvényre. Ezek közül az egyik legérdekesebb az a kijelző, amely egy szimpla ablak benyomását kelti első ránézésre. A látszat azonban csal, valójában egy igen modern eszközről van szó, amely ezen az üvegfelületen jelenít meg bármilyen képet vagy akár videót, úgy, hogy mindeközben átlátszó marad. A Samsung legnagyobb szenzációt keltő eszköze azonban mégsem ez, hanem a Galaxy Note II okostelefon volt, amely a jegyzetelés köré szervezett interfésszel nyűgözte le a potenciális felhasználókat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!