hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jótékony jótékonykodás
Az adományozás hatásai az egészségünkre

2019. 12. 18.
Jobb adni, mint kapni. A hétköznapok során már-már közhelynek számító szállóige fontos életigazságot tartalmaz. Az önzetlenség következményeit tudományos kutatások sora vizsgálta, meglepő – talán azért mégsem olyan meglepő – eredmények születtek.

A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy az ember eredendően nem lehet jó – gondoljunk csak a holokausztra, a keresztényüldözésre vagy bármelyik háborúra. Mégis mind a mai napig hősként ünnepeljük – vagy legalábbis kellene ünnepelnünk – a forradalmárokat, akik életüket áldozták a mi szabadságunkért, a bátrakat, akik zsidókat bújtattak, vagy éppen – hogy egy hétköznapibb példát is említsünk – Móra Ferenc Kincskereső kisködmön-ében szereplő osztálytársakat, akik segítettek az éhes, árva kisfiún. A másoknak való segítés, az önzetlenség olyan időtálló értéknek számít, ami évezredekkel ezelőtt, tudományos bizonyítékok nélkül ugyanúgy erénynek számított, mint napjainkban – bár ma már kutatások sora vizsgálja ezek hitelességét: valóban a javunkat szolgálja-e az önfeláldozás, az önzetlenség? S bár a filantropizmus napjainkban szinte fénykorát éli, az ember önzősége, birtoklási vágya is jellemzőbbnek tűnik, mint eddig valaha.

A hosszú élet titka?

Ahogyan fent említettük, napjainkban már számos kutatási eredmény, tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre, amelyek egybehangzóan alátámasztják, hogy a jótékonykodás előnyeit nem csak az a fél élvezi, aki kap valamit, sokkal inkább az, aki ezt nyújtja. A kétezres évek elején Eleanor Brown és társai két kutatásban is vizsgálták az adományozás, a rászorulókon való segítség és a fizikai egészség összefüggéseit. Az első, 2003-ban publikált longitudinális – több évtizeden keresztül tartó – tanulmány idősebb, házas embe­reket vizsgált a hosszú élet és a jótékonykodás összefüggéseit kutatva. A kutatásban az első megfigyelt csoportba azok tartoznak, akik gyakorta segítenek barátaikon, szom­szédaikon, családtagjaikon, a közeli hozzátartozóikon, a másodikban pedig olyanokat találunk, akiknek ez nem tartozik a prioritásaik közé. A tanulmány eredményeiből kiderül, hogy az első csoportban jóval alacsonyabb a halálozási arány, mint az utóbbiaknál. Ezen felül azt is megállapították, hogy a rendszeres adás szorosabb kapcsolatban áll a hosszú életidővel, mint az, ha az illető rendszeres támogatásban, segítségben részesül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!