hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi leszel, ha nagy leszel? Youtuber!
Az internetes karrierek a legnépszerűbbek

2019. 10. 10.
Az amerikai és brit diákok között már nem az űrhajós vagy az ehhez hasonló „álommelók” vezetik a toplistát, amikor arról kérdezik őket, hogy mivel akarnak foglalkozni felnőttként. Többségük számára a youtuberek és a vloggerek a példaképek.

Legalábbis erre jutott a The Harris Poll közvélemény-kutató cég, amely a Lego megbízásából 3000 8 és 12 év közötti gyermeket kérdezett meg erről az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Kínában. A kutatás az Apollo-11 Holdra szállásának ötvenedik évfordulója kapcsán készült, így nem véletlen, hogy az elemzők arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy Neil Armstrongék történelmi utazása – amely generációk sorát inspirálta, hogy tudósok, mérnökök, matematikusok, csillagászok vagy éppen űrhajósok legyenek – mennyire inspirálja a mai gyerekeket, ha pályaválasztásról van szó. Az eredmények azt mutatják, hogy ma már egyre kevésbé – legalábbis az amerikai és a brit gyerekek leginkább a YouTube videómegosztó csatorna iránt érdeklődnek, mintsem az űrrepülés vagy a természettudományok iránt.

A felmérés során minden harmadik megkérdezett úgy válaszolt, hogy youtuber vagy vlogger szeretne lenni. A szakmák népszerűségi sorrendjében a tanár, a sportoló, a zenész következett – az űrhajós mindössze az ötödik, 11 százalékkal. A kutatásba bevont kínai gyerekek között ehhez képest éppen az űrhajós a legnépszerűbb foglalkozás: 56 százalékuk sorolta fel ezt a három válaszlehetőség között. A  youtuberség azért a Távol-Keleten is egyre inkább divatba jön: 18 százalékos a népszerűsége ennek a „foglalkozásnak”. A különbséget magyarázhatja, hogy Kína az űrkutatás terén most tart abban a „hőskorszakban”, ahol az amerikaiak a ‘60-as, ‘70-es években, és a témára nemcsak a médiában, hanem az oktatásban is nagyobb figyelem irányul. A kutatás során egyébként egyebek mellett azt az izgalmas kérdést is feltették a gyerekeknek, hogy a jövőben élni fognak-e emberek az űrben, illetve más bolygókon. A megkérdezettek háromnegyede igennel válaszolt a kérdésre, mint ahogy arra is, hogy ők maguk elutaznának-e oda. Ebben egyébként a kínaiak szintén optimistábbak, csaknem mindannyian igennel válaszoltak a két kérdésre, miközben az amerikai és a brit gyerekeknél kétharmad volt az igenek aránya.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!