hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Szavak forradalma
Mitől lesz irodalom a dalszövegből?

2018. 10. 30.
A zene és az irodalom kapcsolata hasonló vitákat szül, mint a „tyúk vagy a tojás” kérdés. Ugyanis sokan kételkednek abban, hogy a dalszövegnek van-e köze az irodalomhoz, a versekhez. Pedig az emberek nagy többsége már az édesanyja szíve alatt hallgat zenét, sőt életünk során olyan fülbemászó dalok ragadhatnak meg, amiknek a szövegét képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből. A 21. század egyik legelterjedtebb kifejezésmódja a zene és a hozzá írott szöveg – szinte minden témában.

A zene és az irodalom kapcsolata nem új keletű dolog, kezdetük óta segítik egymást a fejlődésben: olykor elválik útjuk, olykor összetalálkoznak újra. Megkeresni a határt a költészet és a dalszöveg között nehéz, már ha létezik egyáltalán ilyen határ. Vagy inkább azt a kérdést kéne feltenni, hogy versnek számítanak-e a dalszövegek vagy a versek dalszövegnek?

A válasz a távoli múltból érkezik, mégpedig az ókorból. A költők, azaz a dalszöveg szerzői az írott szöveget dalba foglalták, dallamra írták és énekelték, kántálták különböző szertartásokon, vagy szerenádnak szánták. Tehát végeredményben a dal előbb született, mint maga a vers – a dallam már megszületett az alkotó fejében, majd később erre írta meg a szöveget. Innen eredeztethetők a későbbi konkrét strófaszerkezetek megjelenései is. Mivel az említett szövegek ma már csak írásos formában érhetők el, a történelem folyamán elveszett mellőlük a dallam, így ma már „csak” versnek tituláljuk őket.

Az utak szétválnak

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!