hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tiétek a jövő

2007. 05. 09.
Jellemezze Baradlay Jenőt! – futott végig Váradi György szeme az elsőre kihúzott érettségi tételen, valamikor a hetvenes évek elején, egy esti tagozatos dolgozók gimnáziumában. – De ki az a Baradlay Jenő? – kezdett kétségbeesett kutatásba Váradi György, ám akármennyire is erőltette memóriáját, csak nem ugrott be Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye. Hogyan is ugrott volna be, ha egyszer sosem olvasta. Ám hősünk nem a meghátrálás embere volt, így mielőtt bárkinek is feltűnt volna a kávéját kavargató, fesztelenül csevegő érettségi bizottságból, egy hirtelen mozdulattal visszacsúsztatta a tételt a többi közé, és újat húzott.

„Jellemezze Baradlay Ödönt!” – utasította a másodjára választott papírcsík,
és mivel mostanra már a bizottság is feladata magaslatán állt – illetve ült –,
vagyis odafigyelt az érettségizőre, a jelölt kénytelen volt a szabályoknak
megfelelően, hangosan felolvasni a feladatot: „Jellemezze Baradlay Ödönt!” –
mormogta kelletlenül Váradi, miközben agyát elöntötte a méreg: – Ki a bánat az a
Baradlay Ödön? – gondolta, ám még mielőtt erősödő indulatai szavakká formálódtak
volna, kapcsolt. Eszébe jutott, hogy az első tételt minden magyarázat nélkül
visszaadhatja a diák, és kérhet helyette másikat.

Így is lett, Baradlay Ödön visszakerült az asztalra, Váradi keze pedig rövid
matatás után kiválasztotta a harmadik tételt. Bárcsak ne tette volna! A
papírcsíkon ugyanis ez állt: „Jellemezze a Baradlay családot!”

Ekképpen nem szerzett érettségi bizonyítványt Váradi György, bár az is igaz,
ennek ellenére nyugdíjazásáig vezető állásban maradt. Kamionsofőr volt.

A fenti, színigaz történet annak kapcsán jutott eszembe, hogy május 7-én
kezdődnek az idei érettségi vizsgák.

Sok sikert, srácok!

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!