hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Mayflowerre emlékezve

2005. 09. 20.
385 éve ezen a napon, 1620. szeptember 16-án indult el a Mayflower nev? hajó fedélzetén 102 utassal az angliai Plymouthból, hogy az Újvilág felé vegye útját. A brit korona Virginiát jelölte meg úticélul, ahol akkor már gyarmati lakosok, üzletemberek és protestánsok laktak. A hányattatásokkal teli út novemberben ért véget, amikor megérkeztek Massachusettsbe. December végére már meg is alapították az első európai települést, Új-Angliát. 

A telepesek közül többen a független angol egyház tagjai voltak, akik azért utaztak Amerikába, hogy elmeneküljenek az anglikán egyház üldözése elől. Tíz évvel ezt megelőzően ugyanezen egyházhoz tartozó egyének egy csoportja Hollandiában keresett vallási szabadságot. A holland gazdasági lehetőségekkel elégedetlen egyháztagok azonban úgy határoztak, hogy William Bradford vezetésével Virginiába utaznak, ahol 1607 óta már létezett egy angol gyarmat Jamestownnál. Új-Anglia megszületését követően a telepesek törvényeket alkottak, amelyekkel a mai napig is működő amerikai demokrácia alapjait rakták le. A "zarándok" kifejezés egészen a 19. századig nem volt használatos a helyiek között. Az elnevezésre egy kéziratban bukkantak rá, melyben Bradford kormányzó azokról a "szentekről" beszél, akik zarándokokként hagyták el Hollandiát. A szónok, Daniel Webster 1820-ban, Plymouth alapításának 200. évfordulóján pedig a "zarándok atyákról" (Pilgrim Fathers) beszélt. Ezt követően került be a kifejezés a mindennapi szóhasználatba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!