Akkor még a fogorvosok sem ajánlgathattak senki számára speciális, minőségi fogkrémeket, hiszen házi készítés? porokkal ápolgatták a "fogazatot", egészen a huszadik század elejéig. Persze a fogkefe luxusát egykoron csak főméltóságok birtokolhatták, éppúgy, mint a kínai császár, aki hét évvel Amerika felfedezése után részesülhetett ebben a kiváltságban. Az első igazi fogkefét 1498-ban ő használta: a fogkefe bambusz-, illetve csontnyelébe sertéssörtéket illesztettek. Európában ekkor hasonló igényeik kielégítésére az emberek libatollal piszkálták a fogaikat. Később az európaiak nagyon megkedvelték a fogkefét, ám a használat mikéntjétől a mai fogorvosok zöme a kardjába dőlne: mivel igen drága volt, a családtagok egy és ugyanazon fogkefét használták.
(Hetek–MTI)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »