Aligha van még egy miniszterelnök a világon, aki hasonlóképp gyakran beszélne a legkülönfélébb rendezvényeken, mint Orbán Viktor. Szónoki aktivitása különösen az utóbbi hónapokban fokozódott; jószerével minden alkalmat megragad, hogy gazdasági természetű kommentárjain kívül főként világnézeti, ideológiai fejtegetésekbe bocsátkozzon. Retorikájának igazán rendhagyó, folyvást visszatérő eleme a maga világképének, illetve Európa – legalábbis szerinte – meghatározó szellemi karakterének permanens elemzése. Vagy pontosabban: a két felfogás szembeállítása.

Az ítélet szerint bűncselekmény történt, elkövetője megkapta büntetését; a bíró indoklása azonban azt is kimondta, hogy a szoborállítás elleni tiltakozás „erkölcsileg pozitív tartalmú és társadalmilag hasznos figyelemfelhívás volt”. Ez a verdikt, amely a siófoki bíróságon született a Horthy-szobrot vörös festékkel leöntő Dániel Péter ügyében, kétségkívül szokatlan, sőt, bízvást mondhatjuk, meghökkentő egy olyan országban, ahol az igazságszolgáltatás egyik alapvető normája, hogy a bíróságoknak tartózkodniuk kell a politikai állásfoglalás minden formájától.

Litvániában vizitelt a minap Orbán Viktor, ahol elmondta vendéglátóinak: „Mi naponta folytatunk egyfajta szabadságharcot, hogy le tudjuk hozni az államadósságot az 50 százalék alá, ahol már biztonságban érezheti magát az ember.” Vilniusban biztosan hallottak már a magyar miniszterelnök szenvedélyes függetlenségi háborújáról, hiszen jószerével valamennyi európai fórumon eddig is előadta erről szóló mantráját, de azt azért aligha gondolták, hogy ez a küzdelem minden áldott nap megállás nélkül folyik.

A nyár úgy múlt el a magyar kormány felett, hogy semmiféle érdemi választ nem adott a Nemzetközi Valutaalapnak, amely felhívta a figyelmet a jövő évi költségvetés kétségbevonhatatlan irrealitására. Ennek ellenére a piacok továbbra is abban bíztak, hogy előbb-utóbb sor kerül majd az IMF-fel való megállapodásra, legkésőbb valamikor október-november tájékán.

A parlament őszi ülésszakát a miniszterelnök napirend előtti felszólalása nyitotta meg, s nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk, Orbán Viktor beszámolóját a jól végzett munka öröme hatja majd át, mondandójának alaphangját a kabinet tevékenységével való elégedettség fogja meghatározni. Nem is csalódtunk. Orbán először is bejelentette, hogy világnemzet lett a magyar. Továbbá azt, hogy húsz zavaros, bizonytalan év után jó úton haladunk egy olyan új államrendszer létrehozása felé, amely kiszámítható jogrendet hoz; az egyes szakterületeket pedig – mint például az oktatás vagy az egészségügy – a „magyar észjárásnak” megfelelően szervezik át.

Figyelemre méltó, terjedelmes interjút közöl a Népszabadság hétfői száma az Állami Számvevőszék elnökével. Kovács Árpád a jövő évi költségvetésről, a kormány ismert tervezetének reális lehetőségeiről beszél. És mindjárt az interjú elején azt állítja, hogy „Magyarország előrébb jár, mint a korábbi években”, mert a „komplex kép” alapján „egy sor területen rendkívül jó esélyeink vannak” – példaként hozza fel, hogy kiemelkedően képzett munkaerővel rendelkezünk. Másfelől, amikor aztán külföldi üzletemberek véleményét idézi az itteni állapotokról, meglehetősen eufemisztikus szóhasználattal mintegy körülírja kínos válaszaik lényegét:

Tusnádfürdő szelleme mindig megihleti az anyaország jobboldali politikusait. Retorikai életművének némely jeles darabját maga Orbán Viktor is ott szokta volt előadni az erdélyi fiataloknak, de úgyszintén rendszeres fellépő Németh Zsolt külügyi államtitkár, és korábban, még ellenzékiként megfordult a nyári szabadegyetemen a Fidesz számos korifeusa.

Normális országokban egy gazdasági profilú szakminisztérium sok mindent tehet a termelés és a termelők érdekében. Egyvalamit biztosan nem: nem szervezhet kartellt. Mert ez törvényellenes, kimeríti a gazdasági bűncselekmény fogalmát. Ám Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a Csongrád megyei gazdakörök fórumán vakmerően beismerte, hogy tárcája nemrég bizony megszabta a nagy élelmiszerláncoknak, hogy 99 forintnál olcsóbban nem adhatják a dinnye kilóját. Ez a büszkén, mondhatni mellverően tett vallomás pontosan így hangzott: „Igen, kartelleztünk, a magyar termelők érdekében. Mi vissza akarjuk állítani a korábbi termőterületet, ami csak úgy lehetséges, hogy a termelő ne csak az önköltséget kapja meg, hanem legalább 15-20 százalék haszna is legyen a terméken. A Gazdasági Versenyhivatal is azt mondta, hogy én kartellezek. Igen? És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?"

Nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ügyben kialakult vitának – mondta Orbán Viktor hétfőn, miután már a fél világot az foglalkoztatta, miként fordulhatott elő, hogy Budapest kiadta Azerbajdzsánnak azt a nyolc éve börtönben lévő hadnagyot, aki még 2004-ben, egy nemzetközi tanfolyamon brutálisan, álmában gyilkolta meg örmény tiszttársát. A miniszterelnök leszögezte, hogy a kormány a továbbiakban „nem tesz semmit”, mert „Magyarország képes arra, hogy minden kérdést a saját súlyának megfelelően kezeljen”.

A magyar diplomaták rendes, évente megtartott külügyminisztériumi értekezlete tudvalevően arra való, hogy a mindenkori miniszterelnök eligazítsa az egybegyűlteket mindazokban az aktuális témákban, amelyek kapcsán a kormány álláspontját külföldön képviselniük kell. Ezúttal Orbán Viktor legfőképp a gazdasági stratégiáról adott meglehetősen terjengős tájékoztatást a misszióvezetőknek; kimerítően ismertette velük az európai és a magyar válságkezelés különbségéről vallott nézeteit.

A Londonból hazatérő spor­tolók és nézők nemcsak az olimpia szervezettségéről, eseményeinek tökéletes lebonyolításáról, hanem az angolok viselkedéséről is elragadtatottan beszélnek. Teli a média a házigazdák többszólamú dicséretével; egyre-másra arról olvasunk és hallunk, hogy a lelátók közönsége milyen sportszerűen, bőrszínre és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül ismerte el, s ünnepelte a győzteseket akkor is, ha azok történetesen nem brit színekben indultak.

Visszaszólt a miniszterelnöknek az Alkotmánybíróság elnöke. Eleddig ez nem fordult elő; holott lett volna épp elég alkalom és indok az elmúlt több mint két évben arra, hogy a kormányfő személyes állásfoglalásait épp a jogállam képviseletében elutasítsák, hiszen Orbán úgy a parlamentben, mint számos nyilatkozatában, beszédében rendre kiállt nemcsak nyilvánvalóan „unortodox”, hanem az európai alkotmányosság normáival és szellemiségével összeegyeztethetetlen törvények mellett.

Két nappal az Alkotmánybíróság ítéletének nyilvánosságra kerülése előtt az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke közölte, hogy bármi legyen is a verdikt, a már eddig nyugdíjazott és a majd az év második felében sorra kerülő bírák nem kapják vissza pozícióikat – ha jogorvoslatra tartanak igényt, indítsanak munkaügyi pereket. Ez a gondos előrelátás a bizonyság arra, hogy Handó Tünde már korábban tudomást szerzett a taláros testület várható döntéséről, és gyorsan kinyilvánította: a maga részéről semmit nem óhajt tenni annak érdekében, hogy a várhatóan méltányos ítéletnek méltányos következményei is legyenek.

Fárasztó már elviselni a nagyhatalmak különböző személyiségeinek folyamatos kioktatását, panaszolja Kövér László a hét elején megjelent Magyar Hírlap-interjúban, és hozzáteszi, hogy a rendszerváltás előtt „egy kicsit más módszerekkel”, de hasonló mentalitással oktattak ki bennünket egy másik hatalom vezetői. Miután a házelnök ezzel a minden alapot nélkülöző, abszurd párhuzammal indítja a beszélgetést, olvasója azonnal felmérheti, milyen intellektuális színvonalat várhat el a továbbiakban.

Mint kiderült, a kormánynak van „kommunikációs irányvonala” a Nyirő-ügyben. Legalábbis utólag. A sorvezető a külképviseletek munkatársainak készült, de természetesen kiszivárgott: a kabinet csupán kegyeleti aktusnak tekinti, hogy Székelyudvarhelyen Kövér László közreműködött a nyilas író újratemetési kísérletében. A kínos magyarázkodásra azért kerül sor, mert Nyirő József hamvainak választási célú újrahasznosítása meglehetős visszatetszést keltett a világsajtóban; kivált azután, hogy Elie Wiesel a Kövérhez írt tiltakozó levelében visszaadta korábbi állami kitüntetését. A kormány propagandistái menteni próbálják a menthetetlent, de nem mindegy, miféle argumentációt adnak a diplomaták kezébe.

Azt mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfő délelőtt, a parlament szakbizottságának meghallgatásán, hogy ez a válság a kormány várakozásaival ellentétben elhúzódó krízis lesz. Ehhez képest alig két hete a CNN hírtelevíziónak adott interjújában ismert magabiztosságával kijelentette, a válságnak márpedig vége.

Kommunikációs csúcsteljesítményt nyújtott múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök és a Nemzetközi Valutaalappal ezentúl tárca nélküli miniszterként „főtárgyaló” Varga Mihály. Történt, hogy a hetente szokásos reggeli rádióinterjújában Orbán ápertén kijelentette, hogy márpedig nem módosítják a jegybanktörvényt.

Mint Polt Péter legfőbb ügyész nem kis büszkeséggel megállapította, most először fordult elő, hogy egy kormányfő részt vett az Ügyészség Napjának rendezvényén. És tegyük mindjárt hozzá, eddig az sem volt divat, hogy miniszterelnök jelenlétével tisztelte volna meg a vádhatóság embereinek kitüntetését – kvázi ő adja át az ordókat az arra érdemeseknek.

Varga kérte, Rogán teljesítette. Rövid úton elintézték egymással, hogy e hét hétfőjén a parlament ne fogadja el a jegybanktörvény módosítását. Mert ha ez megtörténik, Varga Mihály újdonsült főtárgyalóként már aligha teheti hasznossá magát. Az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap ugyanis múlt héten megüzente, hogy a legutolsó indítvány sem elég a hitelszerződésről megkezdendő diskurzushoz. Amit egyébként a kormány házatáján jó ideje tudtak, csak megpróbáltak úgy tenni, mintha nem tudnák.