Rogán Antal, a Fidesz újsütetű frakcióvezetője most azzal kommentálta a parlamenti szavazás elnapolását, hogy belátható, mennyivel nehezebb ötoldalú tárgyalásokon egyezkedni, mintha csupán két félnek kellene megállapodnia. Ezzel arra utalt, hogy Varga ezúttal az EKB, az IMF, az Európai Unió és a Magyar Nemzeti Bank képviselőivel ül majd az asztalhoz; időre lesz tehát szüksége, míg a mindenki számára kielégítő feltételekről egyetértésre juthat. Rogán empátiája felettébb megható, a frakcióvezető úr csak éppen arról nem tesz említést, hogy ezek az ötoldalú megbeszélések hetekkel ezelőtt elindultak, még Fellegi Tamás részvételével. És a nemzetközi szervezetek nemhogy már akkor, hanem jóval korábban világossá tették, miért nem látják garantáltnak az MNB szuverenitását. Nem rejtették véka alá, hogy amíg a magyar országgyűlés el nem fogadja az általuk kért törvényi változtatásokat, szó sem lehet a hitelmegállapodásról.
A kormány, vagy pontosabban a miniszterelnök azonban mostanáig húzta az időt. Fellegi már régen aláírhatta volna akár magát a szerződést is, ha Orbán Viktor hajlandó lett volna végrehajtani a megfelelő korrekciókat. Neki azonban Fellegi csak arra kellett, hogy ide-oda utazgatva Washington, Brüsszel és Berlin között, fenntartsa a megegyezés szándékának látszatát, de semmire nem adott megbízottjának valódi felhatalmazást. A miniszter közreműködésével Orbán mégis nyert pár hetet – ha ugyan politikai nyereségnek lehet átkeresztelni azt a kárt, amit ez a halogató taktika anyagiakban is okozott az országnak.
Mindenesetre Varga Mihálynak először is el kell hitetnie partnereivel, hogy az ő feladata nem annak a taktikai játéknak a folytatása, amely úgy lebegtette a mielőbbi megegyezés kormányzati óhaját, hogy soha ne jusson el még a célegyenesbe sem – mert csak a piac megnyugtatása, magyarán átverése vezérelte. Varga persze építhet az új seprűnek kijáró pozitív várakozásra. Mivel a mérsékeltebb orbánisták között tartják számon, ráadásul józanabb közgazdászként, mint mondjuk Matolcsyt, partnerei megelőlegeznek némi jóindulatot: hátha ez az ember nem azért jön, hogy átverjen bennünket.
Vagyis azáltal, hogy a parlament egyelőre nem iktatta törvénybe a jegybankra vonatkozó elégtelen módosításokat, Varga még bizonyságát adhatja a gyors és érdemi egyezségre való törekvésnek. Amit legalábbis ideig-óráig már csak azért is komolyan vesznek majd, mert a forint ismét gyengül, a CDS-felár emelkedik, és a magyar gazdaság recessziós tendenciája mind nyilvánvalóbb. A nemzetközi elemzőházak jól látják, hogy Orbán kényszerpályán mozog, noha igyekszik úgy tenni, mintha aggodalomra semmi oka nem volna. De senkit nem téveszt meg Rogán és Varga közös színjátéka: a kormányfő engedélye nélkül ők ketten, saját hatáskörükben még átmenetileg sem dönthettek volna a jegybanktörvény parlamenti sorsáról. Orbán csak azért maradt a háttérben, mert a kínos, de szükségszerű visszavonulásnak nem akart részese lenni a nyilvánosság előtt; mindazonáltal Rogánék manőverével szerzett magának némi – alighanem utolsó – haladékot.
A baj csak az, most feltehetően úgy ítéli meg, hogy ismét csupán taktikai, amolyan rugalmas elszakadást hajtott végre, és azon töri a fejét, miként kerülheti meg továbbra is az IMF elvárásainak teljesítését. Holott végtére fel kellene fognia, hogy ezt a „húzd meg-ereszd meg”- metodikát nem gyakorolhatja a végtelenségig; mert bár tudjuk, mindig is hajlamos vabank kockáztatni, egyszer csak nem lesz tovább: a piacok kérlelhetetlenül benyújtják a számlát. Amikor a kétéves kormányzását taglaló tévéinterjúban azt állította, hogy Magyarország bármeddig képes önerőből, azaz az IMF nélkül finanszírozni magát, egyszerűen nem mondott igazat. Meglehet persze, hogy a jegybank devizatartaléka jár az eszében – nem is oly rég egyszer már célzott rá, hogy abból az MNB adott esetben kisegíthetné a költségvetést.
Ám erre – mondani sem kell – éppenséggel az Európai Központi Bank, meg a Valutaalap is felfigyelt. Okkal élnek a gyanúperrel, hogy a lényegében már becsődölt magyar kormánypolitika épp azért húzza-halasztja a jegybanki függetlenség elismerését, mert végszükségében majd hozzá akar férni a tartalékhoz. Márpedig ehhez meg kell nyirbálnia Simor András jogköreit. Vagy egészen jövő márciusig kell járnia a pávatáncot az IMF-fel, amikor aztán új elnököt nevezhet ki a jegybank élére.
Az ő jelszava: mindent inkább, csak az IMF-hitelt ne. Mert az – mint Matolcsy „elárulta” – gyámság alá helyezné a kormányt.
Ami igen valószínű. És épp erre volna égető szükségünk.
2012. 06. 08. (XVI/23)
