Maga az Alkotmánybíróság is szó nélkül lenyelte jogkörének olyan mértékű és jellegű megnyirbálását, amit a hazai szakértőkön, köztük Sólyom Lászlón kívül a Velencei Bizottság is határozottan kritizált; s a kormányváltás óta egyre inkább úgy tűnt, hogy a taláros testület – alighanem feloszlatásától való félelmében – felettébb óvakodik konfrontálódni a kormánnyal. Inkább úgy és akkor hoz ítéletet, ahogy és amikor, ha netán ki is mondja valamely jogszabály tarthatatlanságát, mégis lehetőséget ad a törvényhozónak az elvetett paragrafusok megkerülésére, kreatív „áthidalására”. Ahelyett, hogy egyértelműen elrendelné a törvényes állapot helyreállítását. Az AB gyakorlatától az sem idegen, hogy addig húzza-halasztja némely beadvány napirendre tűzését, amíg kifut az időből, vagyis döntése legfeljebb a további sérelmeknek veheti elejét, de az addig kárvallottak már nem kerülnek vissza jogaikba.
Most sem történt másként, hiszen a bírák nyugállományba vonulásának 62 éves, kötelező korhatáráról, vagyis hirtelen kényszernyugdíjazásáról rendelkező törvény vizsgálatát az alkotmánybírák igazán nem kapkodták el. Megvárták, amíg ebben az ügyben Brüsszel először kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben, majd a kormány elutasító reagálása után az Európai Bírósághoz fordul. És persze azzal is tisztában voltak, hogy ha a saját nyári ítélkezési szünetük előtti utolsó pillanatra hagyják a verdiktet, akkor a kiebrudalt bíróknak már semmi esélyük sem lesz pozíciójuk visszaszerzésére, mert addigra megkapják az elbocsátó papírokat, és friss kinevezettek kerülnek a helyükre.
Már a múlt héten felidéztük, hogy néhány nappal az AB döntése előtt Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke – akinek minden bizonnyal elsőrendű feladata volna az alkotmányos normákat a maga területén a lehető legkényesebben betartani – sietve kinyilatkoztatta, ha netán a nyugdíjazott bírák javára szólna majd az ítélet, az akkor sem jelenti azt, hogy tovább dolgozhatnak. Mintha Handó nemcsak az ítéletet ismerte volna előre, hanem Orbán Viktor várható reakcióját is. Tudniillik amint az Alkotmánybíróság kihirdette a nyilvánvalóan diszkriminatív törvény visszamenőleges hatályú megsemmisítését, a miniszterelnök nyomban közölte: márpedig „a rendszer marad” – a kormány ezt gyorsan megoldja egy új jogszabállyal.
Idáig tehát nagyjából úgy mentek a dolgok, ahogyan az kiszámítható volt. Született egy ítélet, amely – egyébként szégyenletes, gyáva módon – nem rendelkezett arról, hogy a bírákat vissza kell helyezni állásaikba, vagyis Orbán akár megfelelő kompromisszumként el is fogadhatta volna, hiszen a célját már elérte: egy számára politikailag megbízhatatlan generációt kiiktatott az igazságszolgáltatásból. Épp ezért az AB elnökét, Paczolay Pétert bizonyára meglepte, hogy a kormányfőnek ez nem volt elég, és nem nyugszik bele, hogy a jövőben már nem alkalmazhatja az alkotmányellenes törvényt. Az orbáni válasz ugyanis világossá tette, hogy most már az a libikóka sem működik, amin az alkotmánybírák eddig elhintázgattak; hiába igyekeztek úgy tenni eleget a jogállam követelményeinek, hogy azért a miniszterelnöki akaratot igazán ne korlátozzák – a csendes alkuk ideje lejárt. Nyilvánvaló lett, hogy Orbánnak ezentúl már csak olyan alkotmánybírósági gyakorlat felel meg, ami őt tökéletesen kiszolgálja.
Paczolay most kénytelen volt felfogni ezt. És elszánta magát, hogy merőben szokatlanul, egy rádióinterjúban üzenje a miniszterelnöknek, márpedig „a kormánynak meg kell valósítania az AB döntéseit, mert ez a jogállam egyik legfontosabb kritériuma”, majd volt bátor még hozzátenni: a végrehajtó hatalomnak nemcsak a konkrét ítéletet, hanem „annak szellemiségét is” tiszteletben kell tartania. Ami egyértelmű figyelmeztetés, hogy a kormányfő szokása szerint ne próbálja különféle manőverekkel megkerülni az Alkotmánybíróság intencióit.
Orbán replikája pedig elmaradt.
A mindig csípőből tüzelő debatter ezúttal – legalábbis nyíltan – nem vette fel a kesztyűt. A kérdés csak az, hogy majd a parlamentben valamelyik Fidesz-mameluk „önálló” indítványa nem támasztja-e fel hamarosan az eltörölt törvényt. Persze tudnivaló, hogy az Európai Bizottság az IMF-tárgyalások idején különösen figyeli, mit művel a kormány; az unió jóváhagyása nélkül pedig nincs hitelmegállapodás…
De nem kétséges, hogy Paczolay Péter most szembenállásra kényszerült Orbán Viktorral. Az Alkotmánybíróság ismert, belső erőviszonyai azonban nem fogják megkönnyíteni számára a további ellenállást. Ám, ha a testület végül behódol, akkor a jogállam maradéka is elvész.
2012. 07. 27. (XVI/30)
