Kertész Ákos

Írok neki:

26 Cikk

hetilap

2000. 09. 30. (IV/40)

Újbolsevizmus vagy a globalizáció reformja

2000. 09. 30.

Örömmel fedeztem föl Salamon Pál cikkét a Hetekben – valamikor együtt indultunk a pályán –, és annak is örültem, hogy éppen a globalizációról ír, arról a világjelenségről, ami talán égető hazai problémáinknál is fontosabb. A külvilág mindig is meghatározta nemzeti létünket, csak mindig későn ébredtünk: teljesen mindegy: Ugocsa coronat vagy non coronat; nem Ugocsában dőlnek el a dolgok

Kertész Ákos / Háttér

hetilap

2000. 08. 19. (IV/34)

Kutyát bottal nyúl után hajtani nem lehet

2000. 08. 19.

György Péter romákról szóló tanulmányának ( href="http://www.es.hu/0031/publi.htm" TARGET="_BLANK">Mai magyarok és mai magyar romák Élet és Irodalom – 2000.08.04.) néhány rokonszenves, mert nagyon fontos gondolatához szeretném hozzáfűzni reflexióimat. A szerző nem kisebb kérdést tesz föl, mint azt, hogy mi a teendő? Méghozzá, mi a mi teendőnk, értelmiségieké. Magyar értelmiségieké. (Mert hogy mi volna a roma értelmiség teendője, azt rettenetesen jól tudjuk, mi, gádzsó értelmiségiek!)

Kertész Ákos / Háttér

hetilap

2000. 07. 22. (IV/30)

Beavatkozás Isten terveibe

2000. 07. 22.

Régen gondolok rá, hogy írni kellene az abortuszról, és éppen a Hetekbe. De hát miért? Miért képzelem, hogy egy keresztény (pontosítsunk: Krisztus-hívő) szemlélet? lap olvasóival kell megvitatnom a kérdést nekem, materialistának, aki bizonyos körülmények között igenis helyeslem a művi terhességmegszakítás nagyfokú liberalizálását. Normális gondolat ez? Azt hiszem – Magyarországon – igen.

Kertész Ákos / Háttér

hetilap

2000. 06. 24. (IV/26)

Balról előz, benzin nélkül

2000. 06. 24.

Mottó: Sose lehet tudni, kisfiam, hogy mi mire jó. (anyám) A mottó – ha közhely is – olyan öregasszony tapasztalati bölcsessége, aki megért két világháborút, végigcsinálta, szeretteivel együtt halálra ítélve, a holocaustot; a Rákosi-diktatúrát, ötvenhatot, megtorlásokat, kivégzéseket, hatvannyolcat, a konszolidációt; fölnevelt két gyereket (közben egy szem szőlőt, apám szerint, képes volt négyfelé osztani), eltemetett két szeretett férfit, megérte a rendszerváltást, bele is halt – na jó, akkor már nyolcvanöt éves volt és fáradt. A rossz, amiről nem lehet tudni, mire jó, a Haider-jelenség. (Nem maga Haider, ő megmérettetett, és könnyűnek találtatott). A jelenség, amit a politikus neve fémjelez: az újfasizmus századvégi fedőszerve, amely rendszeresen kierőszakolja magának a liberális-demokratikus Európában, szalonképtelensége ellenére, a legitimitást: a populizmus.