Tüntető a prágai Szent Vencel szobor előtt. Lehet-e versenylóval söröskocsit húzni?
Fotó: Reuters
Van Salamon Pálnak egy nagyon fontos mondata: "A glo-balizáció nem gonosz emberek
találmánya, hanem a technikai és információs robbanás egyenes következménye."
Azonnal József Attila jutott eszembe: "Senki nincs, kiről elmondjam, / örömét lelte
nyomoromban."
József Attila több ízben is költészetté szublimálta Marx néhány fontos gondolatát.
Marx Károly nevétől ne ijedjen meg az olvasó: nem a tévedéseiről lesz szó, hanem néhány
máig érvényes tételéről. Jelen esetben arról, hogy a tőkés társadalomban a
proletár nyomort nem a gonosz tőkések okozták: az, sajnos, objektív folyamat volt. A
termelő erők egy bizonyos fejlettségi foka szükségszerűen generálta azokat a termelési
viszonyokat, melyeket röviden kapitalizmusnak neveztünk. Ezt általánosítva: a termelési
erők fejlődése meghatározott termelési viszonyokat teremt.
Vagyis Marxot nem kell mindenestül kidobni az ablakon, vannak gondolatai, melyeket csak
le kell fordítani a XXI. század nyelvére. A kibernetikus önirányító rendszerek,
azaz a termelési folyamatok automatizálása, a komputerek elterjedése, vagyis az információs
robbanás, a telekommunikációs forradalom, a tudás alapú gazdaság, a liberális
versenyhelyzetbe hozott multinacionális tőke, a fölszabadított és szédületesen fölgyorsult
tőkemozgás; ehhez még a Szovjetunió fölbomlása, vagyis az, hogy a liberális
kapitalizmusnak nincsen alternatívája: ezek azok a termelő erők, melyek a globalizációnak
nevezett termelési viszonyokat létrehozták. Tehát: a globalizáció objektív, szükségszerű
folyamat.
Ez teljes determinációt jelentene? Talán furcsa, mégsem véletlen, ha Marx után
azonnal a Bibliára hivatkozom: de hadd emlékeztessek arra, hogy abban az ember "szabad
akaratáról" is szó esik. Vannak objektív jelenségek, melyek a Teremtő által
rendeltettek, de az is rendeltetésszerű, hogy az ember minden objektív jelenségbe be
tud avatkozni. Mindenen változtatni, javítani tud; késleltetni, siettetni és enyhíteni
képes mindent. Még a halált is.
Azt kellene egyszer? szavakkal, közérthetően megfogalmazni, mi a globalizáció lényege,
mi benne a jó, mi benne a rossz. Mert valami rossz is kell legyen benne, különben mi a
csudának tüntetnének ellene a világ minden részéről összesereglett tömegek
Seattle-ben, Melbourne-ben, Prágában; mindenütt, ahol a mai világgazdaság vezetői
megbeszélésre ülnek össze.
A globális termelési viszonyok mögött egy világpolitikai vízió sejlik föl: hogy az
emberiséget az integrált világpiac lesz képes egyesíteni, és az átalakulás erejének
a nemzetállamok sem bírnak szembeszegülni. A globalizáció tehát letörli a földről
az államhatárokat (e fölosztott föld körül sír, szédül és dülöng a léckerítés
leheletünktől, mintha vihar dühöng), s velük együtt minden etnikai és rasszista
megkülönböztetést és gyilkos xenofóbiát.
Eddig gyönyörű. De. A glo-balizáció kiindulópontja, akárcsak a kapitalizmusé volt
annak idején, a szabad verseny. Mondhatnánk a még szabadabb, totálisan szabad verseny.
És itt az első hiba.
Szabad versenyhez esélyegyenlőség jár. Ha az esélyek nem egyenlőek, a verseny
manipulált. Ma éppen aktuális az Olimpia. Meg vagyok győződve róla, hogy egy magyar
versenyző és egy amerikai nem azonos esélyekkel indul. Az amerikai optimális körülmények
között készül föl, a magyar – az amerikaihoz képest – szörny? körülmények között.
Itt semmire nincs pénz, csak Sportminisztériumra. Az Akták egyik legutóbbi adásában
nyilatkozó illetékes szerint a tömegsport (minden élsport alapja) támogatása nem állami
föladat. A civil szerveződések föladata. Hogy Magyarországon hogy állnak a civil
szervezetek, tudjuk. Amerikában dollár-multimilliárdosok állnak a
civil szervezetek mögött, hazánkban koldusok. Épp a minap írták meg az újságok,
hogy a legújabb, két évre tervezett költségvetés még kevesebbet szán a civil
szervezetekre, mint amennyit idáig kaptak az államtól. A vívó gyerekek fölszerelését
a szülőknek kell előteremteniük, a kajak-kenusok hajóit az egyesület biztosítja
ugyan (de nem adja oda a versenyzőknek), a lapátokat a szülők veszik meg. Az öltözőszekrényeket
az edző saját kezűleg festi. Ez a VERSENYLÓVAL SÖRKOCSIT HÚZATNI-szind-róma tipikus
esete.
"A határokon átnyúló információáramlás következtében a szegényebb országok
ingyen vagy majdnem ingyen hozzájuthatnak az egészségügy (
) leghatásosabb vívmányaihoz"
– írja egy globalista közgazdász. Veszem észre. A Spektrum televíziós csatornából
értesülök az orvostudomány legújabb, fantasztikus eredményeiről, és sóhajtva
veszem tudomásul, hogy mindezt jó, ha ötven év múlva alkalmazhatjuk itthon is, mire már
régen elavul
Nálunk az aktuális probléma az, hogy az egészségbiztosító nem
tudja (nem is akarja) finanszírozni a már szintén elavult, de kicsivel korszer?bb dialízisgépet,
csak a legkorszerűtlenebbet. Azt írja ugyanő, hogy 1990 és 1998 között a száz
lakosra jutó orvosok száma 13 százalékkal, a nővéreké (?!) 15 százalékkal nőtt.
Javult a kórházak ellátottsága
stb. Hol él ez az úr? Isten tartsa meg az egészségét,
biztos, hogy sem ő, sem családja tagjai nem kerültek a magyar egészségügy markába
az elmúlt tíz évben!
Persze az igazság az, hogy az európai integrációban, a globális gazdaságban ez a
lehetőség benne van, de csak mint lehetőség. Még távolról sem mint gyakorlat; ezt
magyar állampolgárnak nem kell bizonygatnom. A magyar közvéleményben elterjedt
hiedelem, hogy a rendszerváltásnak a lakosság egyharmada a nyertese, vesztese ellenben
a népesség kétharmada. Az arányokat lehet vitatni; szerintem hazánk arra a csodára
volt képes, hogy a hárommillió koldus országából ötvenöt év alatt fölküzdötte
magát a hárommillió koldus országának dicső rangjára, ahol további ötmillió lélek
várja rettegve, mikor csúszik le a másik hárommillió mellé.
Ha ugyanez a szerző, aki olyan optimistán ítéli meg a magyar egészségügyet, azt állítja,
hogy a Globalizációs Világindex szerint a szegénységben élők száma Földünkön drámaian
csökkent: 1980-ban a világ népességének 34 százaléka élt az abszolút szegénységi
küszöb alatt, 1990-re már csak a fele, akkor tartok tőle, hogy ez az adat éppoly
hiteles, mint a magyar egészségügyről mondottak. Megint csak föltételezem: lehetőségről
van szó, nem gyakorlatról.
Az is zavarba ejtő, hogy ez az adat Kína gazdaságának fejlődésével is számol, az
pedig nem illeszthető a globalizáció sodrába. Kína népessége több, mint az emberiség
egyhatoda, tehát jelentősen befolyásolja a statisztikát. Csakhogy Kína totális,
bolsevik típusú szuperhatalom, mely az emberi jogok kiterjesztése terén egy lépést
sem tett előre, ahol távolról sem hozták abszolút liberális versenyhelyzetbe a
nemzetközi tőkeáramlást, csak szigorú állami kontrollal ügyesen keverik a tervutasításos
gazdálkodást a piacgazdasággal. Kína rejtélyes ország, ötezer éves kultúrával
rendelkezik, ahol a szélsőséges zsarnokok (Mao) éppúgy megteremnek, mint a szélsőséges
bölcsek (Teng). Kínát megérteni kevés egy emberélet, Kínát ne keverjük ide.
Tisztességtelen érvelés!
Mondtam föntebb, hogy a globalizáció sarkalatos pontja a totálisan szabad, korlátlan,
regulázatlan verseny. Ám ha a tőke ugyanolyan szabadon, mindenféle állami és társadalmi
kontroll nélkül, védővámok nélkül, ötletszerűen megállapított adózási föltételek
mellett áramlik be az Egyesült Királyságba (tegyük föl Németországból) vagy Zambiába,
az nem ugyanaz. Az nem versenyhelyzet. A zambiai munkás ugyanazt a munkát évi 500 dollárért
végzi el, amit az angol munkás évi 25 ezerért. Az angol munkást szakszervezet vagy más
érdekvédelmi testület védi, a zambiai szakszervezeti vezetőket – ha vannak egyáltalán
–, egyszerűen agyonlövetik a helyi bérgyilkosokkal (nagyon olcsó pénzért), ha nem,
a tőke már szedi is a sátorfáját, és villámgyorsan odébbáll Kenyába. Vagy
Madagaszkárba, vagy Thaiföldre. Csak Angliába nem megy, az biztos, vagyis az angol munkás
munka nélkül marad. Mert túl drága. Majd akkor jut munkához, ha hajlandó éhbérért
dolgozni, mint afrikai, ázsiai társai.
"Drámaian csökken a szakképzetlen munkaerő iránti kereslet" – állítják a tudós
közgazdászok. Hát persze, ez a tudás alapú gazdaság lényege. Ezen a ponton megint föl
kell tennem egy demagógnak ható kérdést: A zambiai gyerek és az angol gyerek egyforma
esélyekkel próbál-e olyan szakképzettséget szerezni, amivel már kelendő lesz a
munkaerőpiacon? Továbbmegyek: az angol elit gyermeke és az évek óta munkanélküli
angol forgácsoló-szakmunkás gyereke egyenlő esélyekkel indul, hogy megszerezze a globális
munkaerőpiacon a piackompatibilis képzettséget? Ugye azért valószín?bb, hogy az
elit gyermekének az esélyei jobbak, mint a munkanélküli drehás fiának esélyei, aki
éppen úgy munkanélküli marad egy életre, akár az apja. (Hát még a zambiai gyerek!)
Nem állítom, hogy ez tudományos fölmérés eredménye, mindez csak írói intuíció.
De azért nagyon valószínű, hogy így van, nem igaz?
Szerda este a Jó estét Magyarországban a tv2-n azt nyilatkozta egy globalizációt
ellenző közgazdász (későn kapcsoltam oda, a nevét nem tudtam megjegyezni), hogy a
globalizmus híveinek érvelése, miszerint türelem: hamarosan a fejlődő országok is
megérzik a globalizáció gazdasági húzóerejét és eredményeit, olyan, mint az a
bolsevista duma volt: csak egy kicsit bírjátok még ki a nélkülözést, és jön a
kommunista paradicsom. A globalizáció tragédiába sodorja a világot, és annyi. No hát
ez így nem igaz.
De mielőtt továbbmennék, hadd idézzek apám hagyatékából két mondatot. Az egyik:
minden hazug eszme a benne megbúvó igazságszilánkokból él. A másik: a történelmet
nem csinálják; a történelem lesz. A globalizáció a termelő erők fejlődése következtében
kialakult termelési viszonyok rendszere. (lásd mint fent) Organikus fejlődése következménye,
mint annakidején a kapitalizmus. A bolsevizmus és a fasizmus mindkét "szörnyállama"
(a Szovjetunió és a náci Harmadik Birodalom) politikai gengszterek "ordas eszméi"
alapján született, kihasználva a kapitalizmus anomáliáit. Ideológiájuk hazug volt,
rendszerük "csinált", nem jobbítani, hanem uralkodni, rabolni, gyilkolni akartak (a
kapitalizmus bűnei ürügyén), és bepaliztak néhány naiv értelmiségi világmegváltót.
A mai tüntetők csak a globalizáció ellen tüntetnek, alternatív javaslataik
nincsenek; naiv értelmiségi világmegváltók ők is. (Jobb esetben. Rosszabb esetben a
dzsihád ügynökei.)
Ezek az ifjak nagyrészt a legfejlettebb, OECD-országokból érkeznek, nem Zambiából
(tekintsük Zambiát szimbólumnak). Interneten, e-mailen szervezkednek, vagyis nem
annyira szegény emberek. (Én nem tudnék interneten szervezkedni, nem bírnám kifizetni
a telefonszámlát.) De ezen nem szabad csodálkoznunk. A globalizációnak a fejlett országokban
is vannak vesztesei, a zambiai veszteseknek pedig nincs semmi internetjük, se
mobiltelefonjuk, sem útiköltségük Zambiától Prágáig, meg vissza. Gondoljunk az
angol munkanélküli szakmunkás munkanélküli fiára, aki interneten tud ugyan szörfölgetni
a munkanélküli segélyből, meg retúr repülőjegyre is telik neki Prágába, de munkája
nincs, mert a globális tőke kimenekült Angliából, és Zambiában dolgoztat.
Alternatív javaslat a globalizáció helyett nincs. Churchill jut eszembe, aki szerint a
plurális demokrácia nagyon nehézkesen működő, ezer sebből vérző államforma, de
pillanatnyilag nincs nála jobb. Gyanítom, ez vonatkozik a globalizmusra is. Úgy, ahogy
van, rossz; csak éppen organikusan fejlődött, és az emberiség még nem talált ki
jobbat. Mi következik ebből? Ha a rendszernek nincs alternatívája, magát a rendszert
kell megreformálni.
James Wolfensohn, a Világbank elnöke legutóbb így nyilatkozott: "A tüntetők üzenetét
meg kellene hallgatnunk. Mély meggyőződésem, hogy kérdéseik jogosak, és üdvözlöm
a szegénység elleni elkötelezettségüket." Stanley Fischer, az IMF
vezető embere elismerte: sok országban nem hatnak a szegénység elleni receptjeik, a zöme
még mindig kénytelen többet költeni adósságai visszafizetésére, mint egészségügyre
és oktatásra. A Nobel-díjas James Tobin híressé vált kifejezése szerint
homokszemeket kell szórni a spekulációs pénzáramlás gépezetébe. Le kell lassítani
a nemzetközi tőkemozgást, ahogy közlekedésbiztonsági szempontból korlátozzák az
autók sebességét, vagyis szükség van egy tőkét és piacot szabályozó KRESZ-re. Ma
már Világbankék is tudják, hogy nem elég a dereguláció, a vámok eltörlése, a
piacok kinyitása az üdvösséghez: segíteni is kell a fejlődőket. Átvitt, vagyis
gazdasági értelemben, pozitív diszkriminációt kell alkalmazni. Globalizáció az
ortodox liberalizmus alapján nem megy, a piac törvényei önmagukban rosszul működnek.
A tőkepiac kontrollálandó.
Csakhogy a kontrollnak is globálisnak kell lennie, ezért a ma működő irányító
szerveknek át kell alakulniuk. A Fejlettek szervezetei helyett a Globális Világ
szervezeteivé. Nem tartható, hogy a fejlett (északnyugati, fehér) országok döntsenek
a fejletlenekről, a Harmadik Világ országairól, az érintettek, a "fejletlenek" nélkül!
A termelő erők arra kényszerítik az emberiséget, hogy előbb vagy utóbb, így vagy
úgy, teremtse meg a maga globális egységét. Az egységnek, világ-konszenzusnak egy
alternatívája van: a globális pusztulás. A bioszféra elpusztulása.
Távol áll tőlem minden újmarxista ostobaság. (Különben maga Marx tiltakozott legerélyesebben
a "marxizmus" ellen, vagyis az ellen, hogy gondolataiból zárt rendszert konstruáljanak.)
Mégis észrevett a XIX. század második felében olyan jelenségeket, melyek érvényessége
a XXI. század elejére derült ki. Ő úgy látta, hogy amikor (1) a termelési viszonyok
akadályozzák már a termelőerők továbbfejlődését (s erre tucatnyi példát hozhat
bármelyikünk, itt hely hiányában eltekintek tőle); (2) amikor a kizsákmányoltak
relatív elnyomorodása abszolút elnyomorodássá válik, akkor jön el a Világforradalom
ideje. Mondjunk Világforradalom helyett generális, vagy Globális Változást. És
helyben vagyunk.
Fukuyama téved, nem ért véget a történelem. Most kezdődik csak igazán
!
2000. 09. 30. (IV/40)
