A kellően leharcolt letérő út mellett, fóliasátrak között bukkan fel egy botanikus kertet jelző tábla, majd a parkoló. Utóbbi az elhagyatottság érzetét kelti, így felmerül bennünk a kérdés, hogy biztos, hogy ide akartunk-e jönni, amikor hétköznap egyedüliként leparkolunk az autóval. Mintha egy lélek se járna errefelé, de a belépőjegy-vásárlásnál előbukkan egy kedves fiatalember.
Maga az épület is réges-rég lehetett új állapotban. Egy térképet kapunk a belépőjegy mellé, akkor még nem sejtve, hogy mit is jelent a 60 hektár alapterület. Érdemes a bejáratnál lévő tájékoztató táblát is lefényképezni, mert ott szerepelnek a mellékutak is, és erre nagy szükség lesz a későbbiekben.
Az árvalányhajak felé vesszük az irányt. Egy halom kidobott szék mellett haladunk el, amelyek nem kifejezetten egy botanikus kert érzetét keltik, az itt-ott fellelhető latin neves táblákkal egyetemben, amelyek már csak kevés esetben egyeznek meg a körülötte lévő növényzet nevével. Az eredeti „tulajdonos” már más helyre költözött időközben.
2018. 06.01. (XXII/22)
