hetilap

Végre válaszolhatunk egy határozott igennel a „láttál-e valami jó filmet?” kérdésre. Ez az a film, amire rég vártunk, s amin nem nagyon találunk fogást, mert végre az történik, ami a film lényege: látvány és hiteles színészek ütős üzenettel karöltve. Betűkkel csak vázlatolható a megragadó természetélmény, amit finoman árnyalt jellemek gazdagítanak a jéghideg kanadai és argentin erdőben, a filmbeli Dél-Dakotában. Bár a cselekmény magva egy apa bosszúállása, ennél sokkal többet kapunk a majd’ százhatvan percben.

A film kezdetén prémvadászok (trapperek) szállását dúlják fel az arikara indiánok valahol a Missouri folyó környékén. Az irgalom nélküli mészárlás kölcsönös, két másik jelenetben indiántáborok irtását látjuk – a legdurvább háborús filmekbe illő rendezésben. Itt szólunk: minden értéke dacára távolról sem családi moziról van szó! Ám az erőszak véres ábrázolása nem öncél, hanem eszköz a vadnyugat hiteles ábrázolásához, ahol nem elvek, hanem a nyers praxis határozta meg a tetteket, ha eszmék és hitek itt-ott felbukkantak is azért.

Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) a prémvadász társaság nyomkeresője, Sólyom nevű indián fiával és pár vadásszal együtt épp hogy túléli az öldöklést. A bosszúszomjas indiánok elől menekülnek a mély vadonon át, s ahogy az idő egyre téliesebb, úgy lesz mind rosszabb hősünk helyzete is. Bár az ő szakértelmével nyernek egérutat, félig vadembernek tartják. Különösen későbbi ellenfele, Fitzgerald (Tom Hardy) kötözködik vele, rá­-érezve, hogy belső rendje két világ, a fehérek és a (póni) indiánok között imbolyog – emlékeibe, álmaiba bepillantva mi, nézők is aláírjuk ezt.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek