„Vidéki őstermelőket kerestünk, akik hagyományőrző módszerekkel, kizárólag természetes alapanyagú élelmiszereket állítanak elő. Ízeik tényleg olyanok, mint az otthoni spájzban a nagymama befőttjei, vagy a vidéki rokonoktól hozott kolbászok" - mondja Bedics Zsuzsa, a belvárosban található Berkenye üzlet egyik tulajdonosa. A kicsiny bolt olyan, mint egy hangulatos éléskamra: jobbra mézek - sárgák, zöldek, sőt feketék -, aztán szemrevaló lekvárok, savanyúságok mosolyognak a polcokon. Szemben édes finomságok, fölöttük fűszerek gyönyörű porcelánedényekben. Balra borok, melyeket gyönyörű üvegeik miatt is vétek otthagyni. Egy idősebb úr éppen egy üveg málnaborral távozik, mint megtudjuk, rendszeres visszatérő, a feleségének viszi, akinek ez a kedvence. „A málnabor igazi női ital, meglehetősen édes-zamatos"- jegyzi meg mosolyogva Zsuzsa.
A hagyományőrzés élteti az egész üzletet. A Berkenye-féle kezdeményezésnek, melynek célja begyűjteni és egy helyen árusítani minden jól tárolható, minőségi élelmiszert, hovatovább a magyar specialitások életben tartása végett, nem nagyon akad párja széles hazánkban. A Berkenye kistermelői, többnyire családi cégeket igyekszik behozni a piacra. „A kistermelők épp azért, mert kis mennyiségben állítanak elő, tudnak egy nagyon magas minőséget megtartani és egyben hagyományőrzők is maradni. Nagyüzemi gyártásban könnyen elvész a házias íz, a színvonal - mondja Zsuzsa. - Épp ezért az igazán jó minőséget nem lehet egy árszint alá lenyomni: többe kerül, de sokkal táplálóbb is, mint a nagykereskedelmi áru. Nem mindegy ugyanis, hogy hány évig hízik egy állat, és az sem, mennyi gyümölcs van egy lekvárban. Az egyik kolbászunkat például olyan szürkemarhából állítják elő, amely két évig csak füvet eszik, s minden kolbászon ott van annak az állatnak a kódja, amelyből előállították. Az a célunk, hogy az üzletünk egy olyan hely legyen, ahova azért kell bejönni, mert máshol ezeket az árukat nem lehet megkapni." A Nagybörzsenyi-féle lekvárokat például csak most kezdik felfedezni szélesebb körben is. Hozzájuk el is lehet menni egyébként, megnézni, sőt részt venni a házi lekvárfőzésben, és akár saját ízeket is rendelni - kiegészítőül a pálinkás vadalma, a hecsedli, a fekete faeper vagy a zölddió lekvárok mellé.
Az se baj persze, ha a külföldiek nem csupán a pirospaprikáról, pálinkáról és cigányzenéről ismernek bennünket. Zsuzsa szerint egyelőre el kell nekik magyarázni, hogy a magyaroknak jó lekvárjaik, savanyúságaik, boraik, felvágottaik is vannak. „A magyar termékek iránt külföldön-belföldön egyaránt újra megugrott a bizalom, amit mi is érzékelünk - s talán ez a legfontosabb, ha valaki a kereskedelemben érvényesülni szeretne. Volt egy francia úr, először csak bejött szemlélődni, másodszor vett egy csokit, harmadszor vett négy csokit." Lássuk be: nem kis szó, ha valaki francia létére Magyarországon vesz csokoládét. A magyarázat ez esetben csupán annyi, hogy a kézműves munkával előállított édességekért Budáról is átjárnak ide, a Paulay Ede utcai kis boltba az emberek: egy-egy tábla levendulás étcsokoládéért, jázminos tejcsokoládéért vagy éppenséggel a zöldteás fehércsokoládé kedvéért...
2009. 12. 04. (XIII/49)
