hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar vagyok, nem gárdista
Újrakezdés és H2O az idei ARC plakátkiállításon

2009. 09. 10.
A gazdasági válságra való tekintettel Restart – Újratervezés címmel hirdették meg az idei ARC plakátkiállítás fő tematikáját, alfejezetként pedig a H2O mint bűvös vegyület  szerepel a Fővárosi Vízművek kampányfogásaként. A beérkezett ezer pályaműből százharminc plakátot – ötvenet óriásplakát formájában – állítottak ki a budapesti Önvenhatosok terén, melyeket szeptember 22-éig tekinthet meg a tisztelt publikum.

Elkövettem azt a hibát, hogy a tizedik ARC plakátkiállítás megtekintését a végéről kezdtem, így csak lassan derült ki számomra, hogy az idei fő csapásirány nem a víz, hanem az újrakezdés-újratervezés témaköre. Mentségemre szolgál, hogy a Coca-Cola betűtípusából kiírt Csapvíz óriásplakát méretben igen nagy hatást gyakorolt rám. „Többek között nekem is ez a plakát keltette fel leginkább az érdeklődésemet” – mondja Kasza Krisztina kereskedelmi asszisztens, s ő hívja fel a figyelmemet a Magyar vagyok, nem gárdista feliratú óriásposzterre is, amely szintén a korábbi fogalmak újraértékelése miatt tűnik ki az átlagból. A látogatók többsége tizen- és hu­szon­évesekből tevődik össze délelőtt ugyanúgy, mint délután; őket kérdezgetem, faggatom a látottakról.
„Az irónia, a humor és az ötletelés – ez az, ami tetszik, amiért ide eljöttem” – feleli érdek­lő­dé­semre Kövér Attila középiskolai tanuló. Barátja, Ördög Zsolt – részben diák, részben honvédségi alkalmazott – szintén a kreativitást méltányolja, ő már a korábbi években is rendszeres látogatónak bizonyult. Eötvös Zsolt szakács szerint azért jó a kiállítás, mert „benne van a magyar valóság”. A vízről pedig – mondja – azért érdemes kampányolni, mert nem értékeljük eléggé, mekkora kincset jelentenek számunkra a különböző eredetű s a többi országhoz képest nagyobb mennyiségben rendelkezésünkre álló vizek. Hanna, Flóra és Eszter hetedikes tanulók, egyszerűen fogalmaznak: „Tök jó az egész!” Főleg a színek vonzzák őket, és nem tetszenek nekik az ama­tőr pályaművek közé becsempészett kereskedelmi plakátok. Ezzel a véleményükkel nincsenek egyedül.
Érdekes módon az „újratervezés” témakörére nem sokan reagálnak, pedig emberi dolog, hogy ha valamit elrontottunk, az eredmény láttán igyekszünk változtatni a dolgokon. Nézzük inkább a Te mit terveznél újra? feliratú, üresen álló plakátfelületet, amely az interaktivitásra teszi a hangsúlyt. Az odafirkált  válaszok („az órarendünket”, „a munkanapok számát”, „az országot”, „a svédek elleni meccset”, „ a BKV végkielégítést”, „Trianont”, „a szerelmet”,  „mindent”, „nem tudom” stb.) elég beszédesek: változtatni könnyebb, mint megtalálni a helyes irányt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!