Mindhárom film úgymond romantikus igényeink kiszolgálására készült. Kérdés, hogy e lelkünkben meglevő (és időnként megerősödő) érzület kinek mit jelent. Eltérő tartalmakat, az biztos, amibe neveltetés, világnézet, meg a sokat és joggal emlegetett kor szelleme is „beszavaz”. Így a romantikus elvágyódás és búfelejtés már rég nem a klasszikus szerelem-házasság-család ideálképre irányul (ilyet a Váratlan utazás vagy A farm, ahol élünk sorozatok még mertek üzenni), hanem – úgy negyven év óta – a nyugati kultúrára egyre jellemzőbb élvezetközpontú, gátak nélküli életfelfogás megünneplésére.
Az Abba-slágerekből musicalt formázó Mamma Mia! alapkérdése a kései „virágnemzedék” jó pár gyermekének bizony nem költői: ki is az én apám? A jelöltekből itt mindjárt három is akad, akik a holt angol költők (Byron, Shelley stb.) óta roppant romantikusnak látott görög szigetvilágba érkeznek meg egy nagyjából a Szentivánéji álmot idéző partira. Ide gyűlik korunk majd’ minden hőse, alaptípusa: a vagány üzletasszony-anya, fehérmájú szingli- barátnőivel, a három őszes hippi (egyikük utóbb már meleg), akik könnyezve idézik a hetvenes éveket, amikor több volt a hajuk és „csak a mának éltünk”. Azért a görögök is táncolgatnak kissé a háttérben mint a nyugati szabadosságot szájtátva utánzó őslakosok. Mindez szépen összemosódik a felpörgetett fináléban, ahol jelmezben megjelenik a görög istenvilág, a mulatság résztvevői pedig Aphroditénak dalolnak.
Hasonló altatószer – sok szülő tapasztalata szerint – a kora tizenéveseknek gyártott High School Musical is. Az amerikai tinik hihetetlenül édeskés, felnőtt szemmel alig kibírhatóan (szó szerint) rózsaszín mesevilága két tévéfilm után most a mozikba ért – még ha szappanoperának ott ritkán is van helye. Bár a minél alacsonyabb korhatár érdekében az egész filmben egy szál csók esik, az édes-bájos dalokba gyúrt fíling a magyar rögvalóságban, a kiskamasz lélekben azért képes elültetni minimum két erős csúsztatást. Egy: a menőség úgy kell az élethez, mint az oxigén; kettő: érvényesülni csak sportban, de még inkább a showbizniszben lehetséges. S bár iskolát látunk, leckéről egyszer esik szó – Troy, a főhős tréfálkozik e fura szóval. A harmadik részben (Végzősök) az osztály szalagavató musicalra készül. Ebben nyomuljanak-e vagy kosarazzák végig a tanévet – e dráma gyötri a szereplők lelkét. Persze a végén mindkettőben aratnak, az élet pedig igenis egy nagy habostorta. Az egyetemeken pedig, ahová erőfeszítés nélkül lehet bekerülni, már „vár a gigabuli” – ezt dalolják nekünk. Mivel minden annyira vattacukorból és habcsókból van, a film népes, ám éretlen rajongótábora kinövi majd ezt a borzalmas giccset – az ilyen nyalánkságok ugyanis hamar romlanak. De azért kis felnőtt segítség se árt…
2008. 12. 31. (XIII/1)
