hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Noszvaj, a szilvalekvár fővárosa

2008. 09. 10.
Eger városától tíz kilométerre északkeletre, a dimbes-dombos utakon, szőlőhátak mellett haladva, a Bükk hegység déli lejtőjén, a Kánya-patak völgyében egy kis hegyi faluba, Noszvajba érünk. Azt gondolnánk, hogy ilyen tiszta és takaros kis hegyi falu, ahol a házak erkélyéről gyönyörű virágzuhatagok bomlanak le, csak a szomszédos Ausztriában lelhető fel.

Nem véletlen, hogy Noszvaj az Európai Virágos Falvak versenyén kétszer is
elnyerte a „Legvirágosabb település” címet. Mindössze 1700 lakost számlál, de
programjaival, adottságaival és látnivalóival méltán veszi fel a versenyt a nagy
nevű üdülővárosokkal. Aki csendre, tiszta hegyi levegőre és festői tájakra
vágyik, itt igazán fel tud töltődni. Szállást bőven talál magának a kempingtől
az ötcsillagos szállodáig bármilyent.

A falu története egészen a honfoglalásig nyúlik vissza, amikor királyi birtok
volt, az első dokumentumai 1248-ból származnak mint püspöki falu, majd 1782-ben
Vécsey Anna és második férje, a francia származású de la Motte márki birtokába
került a település. A de la Motte-kastély, amely copf stílusban épült a 18.
században, a magyar kastélyépítés remeke, jelenleg szállóként üzemel, de
turisták számára is megtekinthető a nagy kiterjedésű angol­­kerttel együtt.
Jelenleg a települést kizárólag protestáns lakosok lakják, a református templom
mellett egy baptista imaház is működik. A 19. században a tömeges elszegényedés
hozta létre az itteni, nagyrészt már lakatlan barlang- és pincelakásokat, a „pocemeket”,
amelyekhez a riolittufa szolgált építőanyagul.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!