hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Vajdaság leglátványosabb kirándulóhelye: a Palicsi-tó

2007. 07. 24.
Észak-Bácska legkisebb, de egyben legszebb kisvárosa Palics. A magyar–szerb országhatáron átkelve egy rövid utazás után, ha letérünk az autóútról, elérjük azt a régi üdülővárost, ahol mindenki talál magának látnivalót. Aki az építészetet szereti, élvezheti a magyar szecesszió stílusában épült mesebeli kastélyokat idéző épületeket, aki pedig a fűt-fát, bogarakat és természetesen a vizet, szintén nem tud unatkozni.



Fotó: Béres-Deák Krisztina

Az első írásos dokumentum a településről még Mátyás királytól származik, aki
édesanyjának ajándékozta ezt a területet – igaz, akkor még pusztaként szerepelt
az ingatlan-nyilvántartásban. Azóta már sok víz került a Palicsi-tóba, és a 7 km
hosszúságú tó körül igazi üdülőváros alakult ki a rákövetkező pár száz évben.


Jellegzetes épületei a Víztorony, a Vigadó, a Női fürdő, a Zene pavilon, amelyek
elszórtan találhatóak a tavat körülvevő erdő területén. A frissen felújított
villák (Lujza, Bagolyvár) tetejét színes zsolnai kerámiából készült cserepek
ékesítik.

Palicson érdekesen keveredik a balkán és a régi letűnt polgári világ hangulata,
amiről a női fürdő teraszán elfogyasztott kávé után győződhetünk meg igazán.

A tó mellett elsétálva és a táblákat követve juthatunk el a palicsi
állatkerthez, ahol az elmúlt időben öt kisoroszlán, egy kisteve és egy jegesmaci
látta meg a napvilágot. Az állatkertben dínárban kell fizetni a belépőt, amihez
euró beváltásával juthatunk hozzá. Eurót a bankban váltanak, forintot csak nem
hivatalosan lehet váltani. A megfelelő ember felől az üzletsoron kell
kérdezősködni.

Palics után, ha még marad idő és kedv, ellátogathatunk a közeli Szabadkára is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!