hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tollas dinoszauruszok

2004. 09. 13.
Sajátos időszaki kiállítás nyílt pénteken a Magyar Természettudományi Múzeumban. Az itt látható szárnyas dinoszauruszmaradványok 124 millió évesnek tartott kínai leletek. A kontinentális Európában először nálunk mutatják be azt a tizenhárom leletet, amely anno vihart keltett tudományos körökben. 

A történet 143 évvel ezelőtt, 1861-ben kezdődött, amikor felfedezték az ősmadarat (Archaeopteryx). A csontváz körül látható tollak lenyomatai arról tanúskodtak, hogy ezek minden kétséget kizáróan egy madár – sőt, a tudomány által ismert legősibb madár – leletei. Az állat a dinoszauruszokra jellemző tulajdonságokkal is rendelkezett. Így felvetődött a kérdés: vajon a ma élő madarak a dinoszauruszok leszármazottai?

A kínai tollas dinoszauruszok az evolucionisták szerint választ jelentettek a kérdésre. A leletek alapján azt állítják, hogy a ragadozó dinoszauruszok nem haltak ki, hanem a tollak, majd később a repülés képességének kifejlődése révén madarakká alakultak!

A tollas dinoszauruszokkal és a madarakkal egy időben élt a repülő hüllők egy csoportja: a Pteroszauruszok. 

A legnagyobb példányok szárnyfesztávolsága elérte a 20-22 métert is. Magyarországról is előkerültek 90 millió évesnek gondolt repülőhüllő-csontok, köztük egy 30 centiméteres, fogak nélküli teljes állkapocs. A lelet szintén látható a kiállításon. Egyes elképzelések szerint ezek az élőlények 67 millió éve végleg eltűntek a Föld színéről. (Hetek)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!