Szaladin (Lukács Sándor) és Szittah (Igó Éva). Keleten a helyzet változatlan
A nézőtér félhomályában, majd setétjében elalélt közönséget hirtelen géppuskák zaja ébreszti fel, a Közel-Keleten vagyunk a keresztes háborúk idején (!?). A dráma bonyolult – miként az élet. Mesénkben a muzulmán megkegyelmez a kereszténynek, a keresztény megmenti a zsidó lányát, a zsidó pénzt kölcsönöz a muzulmánnak harcai fedezésére, a keresztény férfiú s a zsidó leányzó egymásba szeretnek, a muzulmán védelmezni próbálja a zsidónak nevelt keresztény lányt és az apjának hitt zsidó életét a bigottságában elaljasult pátriárkával szemben, aki megölné a lányt megmentő zsidót, csak azért, mert nem hagyta annak idején elpusztulni a néhány hetes gyermeket, hanem azt merte zsidóként emberré nevelni. A szövevényes cselekmény végén kiderül: vannak, akik egy vérből valók. Nem személyek kerülnek szembe egymással, hanem világnézetek vívnak csatát. A szereplők igazi neve sem érdekes, megszólításuk hitük alapján történik. A rendező kicsit a tegnapba, de legfőképp az "itt és most" mába helyezi a példázatot. Náthán alakja (Avar István) mindannyiuk fölé emelkedik, hisz egyszerűen embermivoltához méltó ember. Bár van oly színész is, ki láthatóan nem igazán érti, miről szól a darab, mindezt hamar feledteti a mai nyelvre jól átültetett-átdolgozott fordítás, és az érteni akaró kíváncsi koncentrálás. S hogy kié a szép példázatban az igazi gyűrű, mi a való, helyesen ítél-e Lessing, vagy mindez csupán mese a meséről, azt döntse el a kedves nagyérdemű.
2001. 11. 16. (V/46)
