hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Buli nagyszülőknek és unokáknak

2000. 12. 02.
Újra itt van a nagy csapat! Nem is csak egy, hanem mindjárt három. A következő évezred sem múlhat el a beatnemzedék legendás zenekarai, az Illés, a Metró és az Omega nélkül.

2001. június 2-án a Népstadionban együtt ad koncertet a három zenekar. Ennek kapcsán a héten közös sajtótájékoztatót tartottak az általuk hagyományosan kedvelt Kárpátia Étteremben, a Dj-k örökélet? doyenje, Cintula vezetésével.

A koncert sajtófőnökétől, Ómolnár Miklóstól (több nagy siker? rockkönyv szerzője) megtudtuk, hogy a magyar lakosság 30%-a ismeri a "három nagyot", a negyven felettiek között ez az arány 70%-ra tehető. Elhangzott: a három zenekar közösen csak egyszer koncertezett, elég kétes sikerrel, méghozzá pályája – mely nagyjából a hatvanas évek közepétől indult – legelején. (Viszont búcsúkoncertekben nem szűkölködtek, az Illés például az elmúlt 28 évben hármat is adott.)

Hallhattunk arról, hogy a szervezők, Rosta Mária és Rózsa István tudatosan többgenerációs (kettő, de akár három is: beat apukák fiaikkal és unokáikkal) bulit terveztek. Ezért arra törekedtek, hogy a jegyárakat alacsonyan tartsák: 1900-5000 Ft-ba kerülnek majd a jegyek. A fellépések sorrendje alfabetikus rendben történik, mindegyik zenekar 1 órás blokkal készül, majd a végén közös finálét tart. Az együttesek abban a felállásban zenélnek majd, amelyben a leghosszabb ideig játszottak együtt. 

Arra a kérdésre, hogy valamelyik televízió felveszi-e a koncertet, azt a választ kaptuk, hogy tárgyalások folynak a közszolgálati televízióval (egy ironikus megjegyzés szerint addigra lecserélődik a vezetősége).

Rózsa István lapunknak elmondta, hogy a szuperkoncertet eddig egyéves szervezés előzte meg. Megkérdeztük, hogy amennyiben nagy lesz az érdeklődés, rendeznek-e további koncerteket (emlékezzünk a négy évvel ezelőtti Illés koncertre a néhai BS-ben, amikor az egy meghirdetett buliból három lett). Rózsa úr sokat sejtetően azt mondta, ha elérik a folyó partját, akkor át is fogják úszni. Koncertlemezt jelenleg nem terveznek, mint mondta, szeretné, ha a koncert véget érne aznap este, amikor az utolsó hang is elhalkul.

Benkő László (Omega) régi történeteket idézett meg a hőskorból. Elmondta, hogy a három zenekar hatása határainkon túl is érezhető volt: az egykori Szovjetunióban az egyetemisták fonetikusan (oroszra) átírva énekelték az Omega dalait. Elmesélte azt is, hogy a három zenekar egységben lépett fel az akkori kultúrpolitika Vörösmarty téri kisistenei ellen. Így sikerült kiharcolniuk, hogy tisztességes gázsit kapjanak, s ilyen módon jutottak nagylemezhez is, mivel addig csak kislemezeik lehettek.

A nagyszabású eseményre jövő év júniusában kerül sor. A jegyeket december elsejétől árusítják a Music Mix és a Ticket Express irodáiban, illetve az ország összes ismert jegypénztárában. (P.T.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!