hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Csend Színháza
Bertolt Brecht nyomán

2000. 10. 28.
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Szkéné a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának jóvoltából. A svéd Tyst Teater, azaz a Csend Színháza vendégszerepelt a Svéd Kritikusok díját elnyert darabjával, a Kis Mahagonnyval. A Csend Színházában a csend szó szerint értendő, ugyanis a színészek süketnémák. A társulat 1977 óta játszik hallóknak és siketeknek egyaránt. Sikerük világszerte töretlen, ebből kaptunk most egy kis ízelítőt.

A kiírás szerint a darab fogyatékosságtól, nemzeti hovatartozástól függetlenül
mindenki számára érthető. A jól halló látogatót mindenesetre már az előcsarnokban
méltóságteljes csend fogadta: a vendégek túlnyomó része süketnéma volt. A kívülálló
egy dologra már ekkor rájöhetett: a fogyatékosság relatív fogalom. Jelen esetben
leginkább az érezhette magát annak, aki nem ismerte a jelbeszédet. Bár az előadást
teljes egészében csak a süketnémák érthették, a maga módján mégis mindenki számára
teljes érték? élményt nyújtott az este.

A háromszereplős darabban különböző jeleneteknek, "tanmeséknek" lehettünk
szemtanúi, melyeket jelbeszéddel, mimikával és sok-sok fantáziával adtak elő. Volt
szó alkoholról, mértéktelenségről, erőszakról, nevelésről, bűnről. Még egy
valódi boxmeccset is láthattunk, papírökölvívókkal, fogadással, rászámolással,
kiütéssel. Mindezt minimális jelmez, díszlet (néhány papírmasé) és nagy adag
humor segítségével játszották el a színészek – méghozzá kiválóan. Megteremtődött
egy sajátos kontaktus színpad és közönség, néző és néző között, amikor is a különféle
fogyatékosságok elvesztették jelentőségüket.

A darab végén a nézők hangtalanul "tapsoltak": felemelték kezeiket, és némán
integettek, így fejezték ki óriási tetszésüket. (Kárpáti György)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!