Ebben az évben a Néprajzi Múzeum főként az amerikai – azon belül is leginkább
a dél-amerikai – kultúra megismertetését tűzte ki célul. Így kerülhetett sor
olyan nagy érdeklődést kiváltó vendégkiállításokra, mint a nemrégen bemutatott
perui királysírlelet, most pedig (szeptember 14. és október 10. között) a Kolumbia:
Arany és Természet címmel megrendezett tárlatra. A hazánknál több mint tízszer
nagyobb ország mintegy ötmillió lakosú fővárosából, Bogotából érkezett anyag
fotói Kolumbia öt olyan helyszínét mutatják be, melyet a világörökség részévé
nyilvánított az UNESCO.
Kolumbia egyik ilyen védett helyszíne az 1540-ben alapított Mompox városa, mely a
gyarmati korszak jelentős kereskedelmi központja volt. Az új granadai településekre
jellemző, az európai barokkhoz hasonló stílusban épült, augustiniánus, dominikánus,
ferences és jezsuita templomokban és kolostorokban bővölködő várost úgy tűnik,
mintha nem kedvelte volna folyója, Magdalena, amikor medrét megváltoztatva elhagyta. A
,,halálra ítélt" folyami közlekedés a 19. század első harmadában hanyatlást és
elszigetelődést hozott Mompox számára. A csapás csak 1995-ben fordult némiképp a város
javára, amikor – elismerve épületeinek egyedülálló építészeti örökségét –
a települést a Világörökség részévé nyilvánították.
A tárlat fő érdekességeit azonban nem annyira a fotók, mint inkább azok az aranyból
és tumbagából (arany és réz ötvözetéből) készült, filigrán megmunkálással készült
tárgyak jelentik, melyek az i. e. első évezredi, prekolumbiai ötvösművészet igen
magas színvonaláról tanúskodnak. (Az ötvösmunkák jelentősebb hányada fogadalmi célból
készült az istenek számára, vagy szertartási kellékként szolgált – például a
kokalevél fogyasztásához; kisebb részük pedig sírmelléklet, illetve hatalmi szimbólum
volt.)
Sokak szerint a legérdekesebbek azok a tárgyak, amelyek a Guatavita-tóra hajózó
uralkodó történetét jelenítik meg – ez vált később El Dorado, az aranyozott
ember mítoszaként ismertté. A legenda szerint a mai Kolumbia középső részén fekvő
Muisca királyságban az új uralkodók beiktatásakor az volt a szertartás, hogy a trónralépőt
arany-porral kenték be, és hajóról aranytárgyakat dobáltak a tóba. A gyarmatosító
spanyolokat a legenda főként az értékes fém miatt érdekelte, így az akkoriban talált
aranytárgyak nagy részét beolvasztották. Csak a XVIII–XIX. században kezdték
felismerni a mai Kolumbia területén található mintegy tíz ,,aranykirályság" örökségének
művészeti értékét, kulturális jelentőségét – aminek a Bogotában őrzött közel
25 ezer aranytárgy végül a megmaradását köszönhette.
Az ijesztőnek ható figurák, geometrikus mintákkal díszített sírok egy, a mi kultúránktól
idegen indulatokkal átitatott világot tárnak elénk. Az ember- és állatalakos ábrázolások
széles skáláját felvonultató – nemcsak nemesfém – tárgyak többségének
formavilágát érzékletesen jellemzi az a kísérőszöveg, amit a kiállítás szervezői
a szintén itt bemutatott Augustini Régészeti Park szobrairól, a magas szint? mesterségbeli
tudást tükröző és művészeti szempontból kétségtelenül értékes alkotásokról
írnak: ,,Fejdíszt és nyakláncot viselő antropomorf lényeket láthatunk éles
agyarakkal."
1999. 09. 25. (III/38)
