hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megérkeztünk Európába
Végre tényleg szerethető a magyar futballválogatott

2016. 06. 23.
A magyar futballforradalom fényében nézzük ezt az Európa-bajnokságot, és azt látjuk, hogy a magyar temperamentum és virtus végre meghozta Európa számára a Széchenyi által megálmodott pluszt. A legjobb szurkolótábor, tüzes, lendületes csapat, amely az utolsó pillanatokig képes küzdeni, akár fordítani is a meccs menetén. Igaz, hogy elfogultak vagyunk, de végre nem csak az elfogultság beszél belőlünk: a veretlenül csoportelső válogatottunkról szóló tudósítások is ezt a magunkról szóló pozitív képet erősítik meg. Megérkeztünk Európába, majdnem akkora felhajtással, mint a 9-10. században, amikor egy kontinens fohászkodott, hogy a magyarok nyilaitól ments meg, Urunk, minket. Úgyhogy jó ez az Eb.

Nekünk biztos, hogy sokkal izgalmasabb, mint az eddigiek, és ezen a látásmódon nem is tudunk változtatni, mert mióta ilyen nagy esemény az Eb, először veszünk részt rajta. Pedig van olyan kérdés, ami a rendezvény színvonalát érinti, például a létszámbővítés: a 24 csapatos lebonyolítás jót tesz-e az Eb-nek, vagy végleg eltűnt az a minőség, amit még a 16 csapatosnál lehetett tapasztalni – amint azt Lothar Matthäus is nyilatkozta. Ha a selejtezőbeli helyezésszámokat vetjük össze az tornateljesítménnyel, akkor semmiképpen nem tűnik értelmetlennek a bővítés. Vannak olyan csapatok, amelyek jó felkészüléssel, pótselejtezős kijutással is üde színfoltjai a tornának, mint például Magyarország vagy Írország, és olyanok is, amelyek a jó selejtezőbeli eredményük ellenére nem tudtak élni a torna kínálta lehetőségekkel, mint Oroszország vagy Románia. Aztán persze van olyan csapat is, amelyik igazolta, hogy pótselejtezősként valóban nem sikerül megfelelő teljesítményt nyújtani, mint Ukrajna.

A nagyobb létszám és a csoportból továbbjutó négy legjobb csoportharmadik azt eredményezte, hogy a védekezés túlzott hangsúlyt kapott, mivel már egyetlen hiba is veszélyeztethette a csoportból való továbbjutást. Igaz, hogy futballról lévén szó, nem tudunk igazat adni a más sportágakon vagy Copa America-n (ahol sokszor dúl a felelőtlenség szertelensége) nevelődött szurkolók véleményének, akik 20 perc játék után siránkoznak, hogy „semmi nem történt”, vagy hogy a csatár el van átkozva, mert gólt nem lőtt, csak egy gólpasszt adott. A futballt, mint azt Nick Hornbytól, a Fociláz szerzőjétől is tudjuk, az teszi különlegesen széppé, hogy akár egy egész mérkőzésen kell összehangoltan dolgozni egy-egy gólért, és sokszor még az is kevés. Mégis – annak ellenére, hogy tudjuk: a csoportmeccsek inkább a taktikázásról szólnak – néhány meccs, például az Anglia–Szlovákia, egyenesen emészthetetlennek tűnt.

Jó fej izlandiak, szelfi a miniszterelnökkel

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!