hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajnokok közt
Ronaldo magának adná az Aranylabdát

2012. 11. 14.
A Real Madrid portugál sztárja, C. Ronaldo nem rejtette véka alá: ha tehetné, saját magára adná le voksát a 2013-as Aranylabda-szavazáson. Legnagyobb vetélytársa, Messi ezzel szemben egyelőre még csak nem is gondol a díjátadóra.

Az már előre borítékolható, hogy a szavazás ezúttal is megosztja majd a futballközvéleményt, hiszen egyértelműnek tűnik, hogy a győztes az előző évekhez hasonlóan a Cristiano Ronaldo–Messi párosból kerül majd ki. Az idei év elején immár sorozatban harmadszor díjazott argentin csillag sikereit eddig sem tolerálta reálos vetélytársa, aki egy, a napokban a France Footballnak adott interjúban kifejtette: ha lehetséges lenne, saját magára adná le a szavazatát. C. Ronaldo azt is elmondta, hogy fárasztják már a Messihez való hasonlítgatások, kettejük rivalizálását pedig szerinte csak a sajtó provokálja. „Olyan játékos, aki nagy tiszteletet érdemel, nincs vele semmilyen problémám” – mondta a portugál, majd a gondolatsort azért egy rá jellemző mondattal zárta: „Nem szeretem, ha bármely más futballistával összevetnek.”

„Két játékos közül kerülhet ki a végső győztes: Cristiano Ronaldo és Messi” – formált véleményt a fifa.com megkeresésére a korábbi brazil válogatott „másik” Ronaldo (Ronaldo Luis Nazário de Lima). „Iniesta és Xavi is nagyszerű játékosok, ők azonban a középpályán játszanak, így a játékuk nem tűnik olyan szenvedélyesnek a nézők számára” – nyilatkozta a brazil csillag, aki 1997-ben és 2002-ben maga is megkapta az elismerést. Ronaldo azt is elmondta, ő személy szerint Messinek adná az Aranylabdát, mert bár Cristiano is nagyon technikás, argentin vetélytársa viszont különleges és másfajta futballra képes, ráadásul egészen váratlan húzásai vannak a pályán.

A portugálok korábbi karmestere ezzel szemben nem hasonlítaná egymáshoz a két futballistát. „Úgy gondolom, nem lehet őket összehasonlítani. Ezen a szinten semmi értelme a hasonlítgatásnak, hiszen mindketten kiválóak, de egyikük hazaviszi a díjat, a másikuk pedig nem” – mondta Figo, aki 2000-ben kapta meg a France Football elismerését. „Ha lehetőség lenne összeállítani egy csapatot, mindkettejüket szeretné az ember, hiszen fantasztikus játékosok, de teljesen különbözőek és más szisztémában, eltérő stílusban játszanak.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!