hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gera Zoltán a foci-Eb-ről
EURO 2012 - A legjobbak jutottak a négy közé

2012. 06. 28.
„Nagyon magas színvonalú az Európa-bajnokság, a kisebb csapatok is kifejezetten jó meccseket játszottak, a legjobb négy közé pedig szerintem a legerősebbek kerültek" - nyilatkozta a Heteknek Gera Zoltán. A kontinensviadal elődöntőit lapzártánk után rendezték meg.

A magyar válogatott csapatkapitánya a tavaly őszi sérülését követő rehabilitáció végén jár, két hét múlva megkezdi az edzé­seket a West Bromwich Albionnál. „Most több meccset tudtam megnézni, mint az előző Európa-, illetve világbajnokságok során, és úgy látom, hogy nagyon színvonalas a mezőny, még a kisebb csapatok is kifejezetten jó mérkőzéseket játszottak" - mondta megkeresésünkre Gera Zoltán. Hozzátette: többnyire a papírforma érvényesült, legalábbis az egyenes kiesési szakaszban, így a legjobb négybe valóban a legerősebb válogatottak jutottak be.

„A negyeddöntők során a legkisebb különbség talán az olasz és az angol csapat között volt, az eredmény mégis reális. Nekem egy kis csalódást okozott, hogy Rooney-ék a biztonsági focira törekedtek, és nem rohanták le a talán túlságosan is tisztelt ellenfeleiket. Bár az is igaz, hogy Hodgson edzőnek nagyon kevés ideje maradt, hogy a válogatottal dolgozzon, ezt figyelembe véve nagy teljesítmény, hogy a legjobb nyolc között ott voltak. Biztos vagyok abban, hogy a jövőben jobban meg fog látszani a keze nyoma a válogatotton" - értékelt a magyar légiós, akinek a Fulhamnél és a West­bromnál is volt szerencséje együtt dolgozni az angolok szövetségi kapitányával.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a Premier Leugaue az egyik legszínvonalasabb bajnokság, az angol válogatott viszont a nemzetközi összevetésekben rendre elmaradt az elvárásoktól, Gera azt mondta, a PL-ben rengeteg külföldi légiós szerepel, ezért nem a nemzeti tizenegy szintjét tükrözi. „Ugyanakkor a bajnokságban az angol játékosok is arról híresek, hogy fittek és gyors tempót diktálnak. Érdekes, hogy ebből most nem sokat láttunk, talán Hodgson alatt ez is változni fog" - jegyezte meg. Gera Zoltán számára az olaszok jelentették a pozitív meglepetést. „Nagyon tetszik a játékuk, különösen Pirlóé, nagyon inspiráló, ahogy ennyi idősen így focizik. Ellenük a spanyolok sem tudtak meggyőzően játszani" - mondta. Rajtuk kívül a portugáloknak is drukkol. „Úgy látom, C. Ronaldo elkapta a fonalat, ritkán játszik ennyire kimagaslóan a válogatottban, biztosan pozitív hatással van a társakra is" - fogalmazott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!