Miért éppen a jégkorong?
- A nővérem műkorcsolyázott, én pedig már négyévesen lejártam hozzá az edzésre, és a pálya szélén korizgattam. Aztán az óvodai csoporttal elvittek bennünket korcsolyázni a budapesti Pólus Centerbe, ahol egy hokioktató felfigyelt rám, és elhívott az esti edzéseikre, amit ugyanazon a pályán tartottak. Tulajdonképpen az Újpest utánpótlását építették ott, én pedig bekerültem a klub szupermini csapatába. Később, 2001-ben több lelkes szülő összefogásával megalakult a Budapest Stars, 8-tól 12 éves koromig ott játszottam. Rengeteg kupát és bajnoki címet nyertünk.
Ha nem kezdted volna el ilyen fiatalon a korcsolyázást, illetve a hokit, az nagy hátrányt jelentene?
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »