hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Messianizmus Barca-módra
Történelmi BL-forduló

2012. 03. 14.
Aki figyelemmel kísérte a Bajnokok Ligája múlt heti fordulóját, nem mindennapi eseményeknek lehetett szemtanúja. Ezen a héten láttuk ugyanis a BL első mesterötösét, az első ciprusi csapat továbbjutását a nyolcaddöntőből, és az sem sokon múlott, hogy első ízben dolgozzon le egy csapat négygólos hátrányt.

Hogy ki a világ legjobb játékosa egy adott korszakban, azt sohasem volt egyszerű viták és véleménykülönbségek nélkül meghatározni. Lionel Messi lényegesen leegyszerűsítette a kérdést, ugyanis a háromszoros aranylabdás legutóbbi teljesítménye kapcsán a világsajtótól kezdve a futballvilág szereplőiig mindenki szuperlatívuszokban beszélt, és egyre többször lehet hallani azt a véleményt is, hogy minden idők legnagyobb játékosának tündöklését látjuk.

Ezt a véleményt osztja Messi edzője, is. „Szerencsésnek érzem magam, hogy az edzője lehetek ennek a játékosnak. Ő a legjobb, és nem hiszem, hogy látunk még valaha olyan futballistát, mint Messi. Ösztönös tehetsége és eredményessége mind különlegessé teszi, és azt sem tartom kizártnak, hogy legközelebb hat gólt szerezzen egy meccsen" -mondta Guardiola. A Twitteren több futballista, így Wayne Rooney is ehhez hasonló véleményt fogalmazott meg, nem első alkalommal. Az áldozat a Bayer Leverkusen volt, az eredmény pedig, többek között Messi mesterötösének köszönhetően, kiütéses 7-1-es győzelem lett. A gyógyszergyáriak sem találták a kis argentin könnyed játékának ellenszerét, aki öt találatával új rekordot állított fel a BL-ben. A Bajnokok Ligájának életre hívása óta többen elértek már négy gólt egy meccsen, például Filippo Inzaghi vagy Dado Prso, de Messi a BL elődjének számító BEK-sorozat több nagy teljesítményét, így például Puskásnak az Eintracht Frankfurt elleni BEK-döntőben nyújtott mesternégyesét is felülmúlta. Messi utolérte Ruud van Nistelrooy rekordját is. A holland 12 találata számított eddig az egy idényen belül szerzett legtöbb BL-gólnak, Messi azonban legutóbbi teljesítményével szintén 12 gólnál jár ebben az idényben, aminek növelésére minden esélye megvan, mint ahogy arra is, hogy már ebben az idényben a Barcelona történetének legeredményesebb játékosává váljon. Ehhez a hátralévő több mint két hónap alatt csupán 7 további gólt kell szereznie, és César Rodriguez házi rekordja már a múlté.

Azonban az első négy BL-nyolcaddöntő nem csak Messi és a Barcelona remeklése miatt volt emlékezetes. A legnagyobb izgalmakat és a legjobb meccset is az Arsenalnak köszönhetjük, amely egy előzetesen lefutott párharcnak nézett elébe a Milannal szemben. A megsemmisítő, 4-0-ás milánói kudarcot követően Arséne Wenger előzetesen maximum öt százalék esélyt adott csapatának, a londoni visszavágón azonban már majdnem az első félidőben ledolgozta négygólos hátrányát az Arsenal. Az önkívületben játszó hazaiaknak a második félidőben csak egyetlen gól kellett volna a hosszabbítás eléréséhez, amit majdnem össze is hoztak, van Persie azonban hat méterre az üres kapuval szemben rossz megoldást választott, így a végén a Milan örülhetett. Talán még náluk is jobban jártak a semleges szurkolók, akik egy tét nélküli gurigázás helyett 90 percnyi tömény izgalmat kaptak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!