hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A sportjövő Orbán szerint
Lesz-e pénz a nagyszabású Fidesz-tervekre?

2010. 03. 12.
„A következő kormány számára a sport stratégiai jelentőségű lesz!” – jelentette ki még januárban Orbán Viktor. A Fidesz elnöke az áprilistól esetlegesen általa vezetett kormány egyik prioritását jelölte meg kijelentésével. A különféle sajtónyilatkozatok, közszereplések alkalmával mind erősebben vállalt „sportos” irányvonal a Fidesz részéről kétségtelenül megsüvegelendő kezdeményezés, az ehhez szükséges kiadások előteremtése azonban több mint kétséges vállalkozás.

„A sportra mindig lesz pénz! Mert a pénz olyan, mint az idő, arra jut, amire akarjuk, hogy jusson" - bölcselkedett a Fidesz első embere egy néhány héttel ezelőtti találkozóján, melyen az élvonalbeli labdarúgóklubok vezetőivel egyeztetett. Orbán Viktortól az ilyen jellegű megnyilvánulások az utóbbi két-három évben mind gyakoribbá váltak, előbb a felcsúti, majd a fehérvári labdarúgóklub (Videoton - a szerk.) felvirágoztatása, később a magyar sport helyzetével kapcsolatos, mind intenzívebb általános állásfoglalásai révén. A direktíva egyértelmű: ahogy a jó feleség a férjét a gyomrán, úgy a Fidesz a választókat a sporton keresztül kívánja elérni. A célkitűzések szerfölött tiszteletreméltóak - különösen, ha nem csak szavazatmaximalizálásról van szó. Az elmúlt években az éves állami költségvetésben egyre inkább háttérbe kerülő sport közösség- és ifjúságformáló erejét, a társadalom egészségi állapotában játszott kiemelkedő szerepét kétségbe vonni ugyanis nem lehetséges. A gazdasági, az országimázst építő funkciójáról már nem is beszélve.

A Fidesz sporttal kapcsolatos terveiről egy figyelemre méltó interjú keretében az Index hírportálnak Bánki Erik beszélt részletesen, aki a parlament Sport- és Turisztikai Bizottságának is elnöke. Bánki elmondta, hogy a Fidesz tervbe vette - többek között - a sportnak az állami költségvetés egy százalékából történő támogatását (eddig ez ennek kb. huszada volt), az új Puskás-stadion 2014-es évre történő felhúzását (ez eddig irreális elképzelésnek tűnt, így került szóba egy kisebb, ún. „MLSZ-stadion" építése), az U20-as labdarúgó világbajnokság megrendezését, a stadionrekonstrukciós program keretében vidéki városok pályáinak megépítését. Ezen kívül választási sikere esetén az Orbán-kormány a napi rendszerességű testnevelést is bevezetné az általános iskolákban, mi több, megpályázná a 2020-as olimpia rendezését.

„Ha a szociális vívmányokat lefaragják, akkor ezek az elgondolások beleférhetnek a költségvetésbe, de a jelenlegi struktúrába semmiképpen sem" - szögezte le a Hetek megkeresésére Muszbek Mihály tekintélyes sportközgazdász. „Ezekhez az elképzelésekhez a forrásokat csak valahonnan elvenni lehet. Az olyan elképzelések, hogy »majd dinamizáljuk a gazdaságot, és majd lesz kétszer annyi bevételünk«, nem működnek. Ez teljesen lehetetlen gondolkodásmód. Ezek reális politikai szándékként nagyszerű elképzelések, s elvben maximálisan támogatni kell őket. De a kérdés az, hogy minek a kárára valósítanák meg? Mert ha nem építenek mondjuk metrót, vagy egy centi autópályát sem, hanem helyette lenne az U20-as világbajnokság, akkor már van miről beszélni" - szögezte le Muszbek, aki a budapesti olimpia ötletével kapcsolatosan azt is hozzátette: „Kérem, az olimpia a gazdag országok úri hobbija. Magyarországon is persze meg lehet csinálni ezt, csak az az éves nemzeti jövedelem felébe fog kerülni! Ha kétszer ennyi lesz a nemzeti jövedelmünk, akkor belefér. De ennek az égvilágon semmi realitása sincsen, még 2020-ban sem. A növekedésünk várhatóan egy és öt százalék közötti lesz. Ez körülbelül olyan, mintha én bemennék egy jegyárusítóhoz pénz nélkül és azt mondanám: várhatóan el fogok tudni helyezkedni az elkövetkező években, tisztességes fizetésem is lesz, úgyhogy adjon már nekem három darab Madonna-koncertjegyet."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!