hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nyugaton a helyzet változik
Új arcokkal és régi ismerősökkel dübörög az európai futballipar

2008. 11. 26.
Az európai topligák meccseinek harmadához érve kijelenthető: Nyugaton a helyzet változott. Amíg az elmúlt években a hazájuk pontvadászatában sikert sikerre halmozó Manchester United, Real Madrid, Internazionale hármas, valamint a tavalyi idényben a német „salátástálat” elhódító Bayern München a megtorpanás, addig a Liverpool, Juventus, AC Milan, Barcelona négyes a megerősödés jeleit mutatja. A bivalyerős elitklubok rivalizálásán túl számos kiscsapat előretörésével és nagy visszatérésekkel szolgált az idei futballősz a szurkolók számára.



Hajnal Tamás legutóbb góljával s három gólpasszával a forduló játékosa lett a
Bundesligában

Angliában a nyári átigazolási időszakot követően az elmúlt négy évben a
Premier League trónját kibérelő Chelsea és a Manchester United kettősét
tartották a végső győzelemre legesélyesebbnek a szakemberek, azonban amíg a
londoni „kékek” tizenhárom fordulót követően Luiz Felipe Scolari irányításával
vezetik is a pontvadászatot holtversenyben a Liverpoollal, addig Sir Alex
Ferguson tanítványai rapszodikus teljesítményüknek tulajdoníthatóan már
nyolcpontos hátrányból figyelik az élen álló kettőst. Hiába a nyáron
harmincmillió fontért szerződtetett Dimitar Berbatov, hiába a sérüléséből
visszatérve négy mérkőzés alatt három duplát rúgó Christiano Ronaldo, az
acélvárosiak támadógépezete jóval lassabbnak, szervezetlenebbnek tűnik még akkor
is, ha az elmúlt fordulóban 5–0-ra gázolták el a Stoke City gárdáját. A
Liverpool az elmúlt évek hagyományaival ellentétben viszont jóval biztosabban
veszi az akadályokat, s tartja magát az élen. A Mersey-partiak 1990 óta nem
nyertek bajnoki címet, ráadásul az ősi rivális MU tavalyi győzelmével 17 bajnoki
címet tudhat magáénak, vagyis éppen eggyel kevesebbet, mint Rafael Benítez
alakulata, óriásiak tehát az elvárások az idényben már a Manchester Unitedet és
a Chelseat is két vállra fektető Pool felé. Mindenképpen meg kell említeni a
nagy visszatérő, a bajnokságban már 6 gólnál járó Geovanni irányításával
újoncként parádézó Hull City gárdáját. A Halmosi Pétert jobbára csereként bevető
„Tigrisek” a közvetlen élmezőnyhöz tartoznak, nem úgy, mint a Gera Zoltánt
alkalmazó Fulham, amely a nagy várakozások ellenére csak a középmezőnyben
vitézkedik. Halmosihoz hasonlóan Gerának sem megy zökkenőmentesen új csapatában
a beilleszkedés, Roy Hodgson a legutóbbi mérkőzésen már csak a kispadra ültette
a saját bevallása szerint is gyengébben teljesítő magyar középpályást.

Németországban nagy várakozás előzte meg a korábbi klasszis támadó, Jürgen
Klinsmann regnálását a Bayern München kispadján. A német válogatottal szép
sikereket elérő „Klinsi” forradalmi módszerekhez folyamodott, kezdetnek például
Buddha-szobrokkal aggatta tele a bajor klub edzőközpontját. A különös ötlet
azonban nem a várt eredményt hozta: hullámzó teljesítmény a bajnokságban,
sérülések tucatjai a játékoskeretben. A müncheni sztárgárdával szemben azonban
üdítően hat a német fociszurkolókra a roppant fiatal átlagéletkorú (22,6 év), a
Leverkusen mögött második helyen álló Hoffenheim menetelése. A két évvel ezelőtt
még csak harmadosztályú gárda hazai mérkőzéseire átlagosan 20-25 ezer néző
látogat ki – miközben Hoffenheim egy 6 ezer lelket számláló falu. Érdemes lesz
odafigyelni az egyes sajtóorgánumok szerint már a Manchester United által is
megkörnyékezett hoffenheimi Vedad Ibisevicre, aki 14 góljával és 5 gólpasszával
üstökösként tűnt fel a labdarúgás egén. Pozitív híreket hallani a magyar
kontingensről: mind Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), mind Huszti Szabolcs
(Hannover) vezéregyéniségei csapatuknak. Hajnal a legutóbb góljával s három
gólpasszával a forduló játékosa lett, míg Huszti még a 6. fordulóban lőtt
parádés szabadrúgásgóljával juttatta három ponthoz a Hannovert, éppen a Bayern
ellen.

Spanyolországban előbb csak suttogtak, majd egyre többet cikkeztek a Real Madrid
vezetőedzőjének, Bernd Schusternek a kirúgásáról. A királyi gárda ugyan tavaly
magabiztosan nyerte a La Ligát a német szaktekintély vezetésével, idén azonban
mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában csak szenved, legutóbb a
Valladolid ellenében kapott ki. A nagy ellenlábas, a Barcelona azonban Pep
Guardiola vezetésével egyre eredményesebben és szebben futballozik, elsősorban
Lionel Messinek és a góllövőlistát 13 találattal vezető Samuel Eto’ónak
köszönhetően. Mindenképpen szólni kell a Villarreal együtteséről is, amely
szemet gyönyörködtető rövid passzos játékával a bajnoki cím egyik fő aspiránsává
lépett elő. A mindössze 21 éves Giuseppe Rossi, s a másodvirágzását élő 35 éves
Robert Pires irányításával a „sárga tengeralattjáró” a bajnokság végén akár
meglepetést is okozhat. Magyar részről örömteli Vadócz Krisztián szereplése az
Osasunában, ahol a fiatal középpályás egyre több játéklehetőséget kap.

José Mourinho szokásához híven nagy dirrel-durral érkezett Milánóba, eddig
azonban csak Zlatan Ibrahimovic klasszisa az, amely az Internazionale játékában
feltűnést kelthet. A svéd támadó talán az esztendő legszebb gólját lőtte
sarokkal a Bologna kapujába, s ezentúl is sokat köszönhet neki a portugál
sztáredző. Jóval stabilabbnak tűnik az elmúlt évhez képest az AC Milan játéka,
amelyben megújulni látszik a korábban sokat kritizált Ronaldinho. A nagy
visszatérés első mozzanatának az Inter elleni rangadón szerzett győztes fejesgól
tekinthető, de meg kell vallani, hiányoznak még a brazil zseni korábbi gyors
elfutásai, szólói. Szintén beleszólhat a bajnoki címért folytatott küzdelembe a
jelenleg 3. helyen álló, az Intertől 3 pont távolságnyira tanyázó Juventus,
amelynek soraiban a „nagy öreg” Alessandro Del Piero valósággal tündököl. A
korábban már szinte leírt csatárról – bombasztikus góljait látva – éppen
példaképe, Michel Platini alkotott épületes véleményt: „Alex nem igazán az a
kilences típusú játékos, de nem is tízes. Igen, alighanem ő a világ legjobb
kilenc és felese.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!