hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szenzációs év lesz

2008. 03. 26.
Talán ez az a megállapítás, amelyben az idei Forma–1-es sorozat minden résztvevője egyetért.

Vasárnap Melbourne-ben indult útjára a száguldó cirkusz. Aki a 40 fokos
kánikulában a légkondi kényelmét otthagyva a pályára látogatott, annak nem
akármilyen élményben volt része. A kicsúszásokban, megpördülésekben,
előzésekben, vezető- és csapathibákban bővölködő futamon végül a mindvégig
hibátlanul vezető Lewis Hamilton győzedelmeskedett.

A brit versenyzőnek azonban a babérok helyett a versenyautóba kell visszaülnie,
mert szinte azonnal itt a következő helyszín, ahol a Jégembernek becézett Kimi
Raikkönen könnyen az arcára fagyaszthatja a mosolyt. És ne feledkezzünk el
Fernando Alonsóról se, aki idén ismét a Renault-csapat színeiben küzd a 3.
világbajnoki címéért.

A 18 futamból álló évad végén valószínűleg hármójuk közül kerül ki az idei
világbajnok.

A címvédő Raikkönennek, úgy tűnik, sikerült beilleszkednie a Ferrari-csapatba,
és elfogadtatnia magát a nemzeti ereklyének számító olasz autómárka rajongóival.
Ez korántsem egyszerű dolog olyan elődök, mint Nigel Mansell vagy minden idők
legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher után. A nagy múltú istálló
támogatása ellenére az ausztrál versenyen kétszer is hibázott, és végül
motorhiba miatt távolról sem láthatta meg a kockás zászlót. Szerencséjére csak
heten értek célba, így megkapta a nyolcadik helyért járó 1 pontot.

A győztes Lewis Hamilton így – Kimihez képest – 9 pontos előnnyel indulhat neki
a következő, maláj nagydíjnak. A tavaly bemutatkozó színes bőrű versenyző idén
már egy év Forma–1-es tapasztalattal, egy nagyon jó autóval és egy támogató
csapattárssal, Heikki Kovalainennel küzdhet a végső győzelemért. Akinek sok
adatott, attól sokat is várnak, így a 23 éves fiatalember minden futam előtt
nagy súllyal a vállán préselődik be a McLaren-Mercedes ülésébe.

A Melbourne-ben 4. helyen befutó Fernando Alonso a mclarenes kiruccanás után
visszaigazolt a Renault-hoz, ahol tárt karokkal fogadták laza külsejével,
udvarias modorával, meg persze a két világbajnoki címével együtt. A spanyol
méltán számíthat dobogós helyekre az év során.

A három nagy esélyes mellett további 19 zseniális képességű versenyző száll
ringbe 2008-ban. Akadnak köztük veteránok, mint például a néhány éve
repülőgép-balesetet szenvedett David Coulthard vagy a Force India színeiben
induló Giancarlo Fisichella, de két újonccal is gazdagodott a mezőny Sebastien
Bourdais és az ifjabb Nelson Piquet személyében.

És bőven akadnak még, akik meglepetést okozhatnak. Az évek óta remek
teljesítményt nyújtó Nick Heidfeld a 2. helyre hozta be a BMW-t. Csapattársának,
Robert Kubicának is volt néhány figyelemre méltó megmozdulása a tavalyi
szezonban. Az idei autójuk igen ütőképesnek bizonyult. A legendás Keke Rosberg
fia, Nico is a dobogóra állhatott a hétvégén, ezzel valóra váltva egy régi
álmot, mivel barátjával, Lewis Hamiltonnal nyolc éve várták a közös pezsgőzést.
Figyelemre méltó továbbá a Spyker istállóból átalakult Force India megjelenése a
mezőnyben. A szponzor, Vijay Mallya dollármilliói nagy lökést adhatnak a
csapatnak, amely két kiváló pilótát, Giancarlo Fisichellát és Adrian Sutilt
tudhat magáénak. Nem mellékes az sem, hogy egy milliárdos lélekszámú nemzet –
benne befolyásos vállalkozókkal – szorít értük.

Idén két új pályával kell a versenyzőknek megbirkózniuk. A tervek szerint a
szingapúri nagydíj újdonság lesz, mivel itt az esti órákban mesterséges
megvilágítással lesz lebonyolítva a verseny. Szintén új helyszín Valencia, ahol
az Európa Nagydíjat rendezik meg.

A folytatás pedig március 23-án Malajziában lesz.

2008-as versenynaptár

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!