hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszni látszik a szezon
NHL: A bérvita miatt szünetel a játék

2004. 11. 15.
Az idén az NHL-ben a jégpályák helyett a tárgyalóasztal mellett folyik a játék, de leginkább egymás idegeivel játszanak a tárgyaló felek. Az észak-amerikai profi jégkorongliga klubtulajdonosai és a játékosok közötti bérvita egyre inkább zátonyra fut, és ez sajnos a teljes szezon lefújásához vezethet. 

Kedden, Torontóban a felek még abban a reményben jöttek össze, hogy legalább egy "csonka idényt" összehoznak. A vita, mely a játékosok fizetésének drasztikus csökkentésére vonatkozó tervezet miatt van, már több mint egy hónappal késlelteti az idény kezdetét. Az álláspontok, ahogy ez már meg- szokottá vált, nem közeledtek, mert a játékos-szakszervezet nem tudott új ajánlatot tenni az NHL vezetői számára. A patthelyzet miatt a tárgyalást már meg sem tartották. A legjobb játékosok februárba tartandó All Star-gáláját már lefújták. Az elemzők szerint, a teljes idény lefújásának hivatalos bejelentése sem várat már sokáig magára. 

Az észak-amerikai jégkorongbajnokságok történelmében ilyen még nem fordult elő. Volt már példa hiányos szezonra. 1919-ben a spanyolnátha járvány miatt nem hirdettek bajnokot, tíz éve pedig szintén a bérvita miatt lett kurta a szezon, de akkor legalább sikerült megegyeznie a feleknek. De olyanra, hogy egy meccset se játszanak le, még nem volt példa. Ha ez bekövetkezne, az évek óta veszteségesen működő csapatok helyzetét még jobban ellehetetlenítené. 

Az egyre kilátástalanabb helyzetet egyre több játékos unja meg és szerződik el alacsonyabb osztályokba, vagy igazol át Európába. Az utóbbiak száma már meghaladja a kétszázötvenet, számukra az egyik célállomás a svéd és a cseh bajnokság mellett az orosz liga. Ide szerződött a Tampa Bay bajnokságot nyert csapatának nagy része: Brad Richard, Vincent Lecavalier, Nyikolaj Habibulin és a montreali Alekszej Kovaljov is. Ők mind az AK Barsz Kazan csapatát erősítik majd. Szintén orosz csapathoz szerződött Jaromir Jagr cseh világsztár is. Az olimpiai arannyal is büszkélkedő szélső az Avantgard Omszk csapatát erősíti majd. A klub jóvoltából pedig ő lesz a liga legjobban kereső játékosa. 

A másik nagy gyűjtő hely Svájc lett, itt kergeti majd a korongot az NHL legutóbbi pontkirálya, Martin St. Louis, aki a Lausanne csapatával úgy állapodott meg, hogy ha elkezdődik a szezon a tengerentúlon, egyből hazatérhet. A csapattársai sem lesznek "kispályások": az Andrej Baskirov, Eric Landry, Patrick Boileau személyével kiegészült gárda vélhetően elmozdul majd a jelenlegi utolsó helyéről. Megdöbbentő hír viszont, hogy az SC Bern csapatát erősítő Dany Heatleyt, a szintén NHL-es honfitársa, Daniel Briere lőtte szemen a "pakkal". Szerencsére a máris világhír? fiatal játékosnak, noha súlyos sérülést szenvedett, maradandóan nem károsodott a látószerve. Az elmúlt hetekben egy ennél is megrázóbb gyászos esemény sokkolta a sportág kedvelőit. A lett Szergej Zsoltok. Hazája bajnokságában szerepelve várta a helyzet megoldódását, ám azt, hogy megegyezés szülessen, már nem élheti meg. Az egyik mérkőzésen ugyanis rosszul lett, és az öltözőbe indulva a folyosón összeesett és meghalt. 

Zárszóul álljon itt az Angliába szerződött Scott Nichol helyzetértékelése, amely a többi külhonba kényszerült hokis álláspontját is híven tükrözi: "Tény, hogy a világ 700 legjobb játékosa az NHL-ben játszik, így a színvonal máshol lényegesen eltér a megszokottól. De játszanom kellett, mert ez az életem. Mindenképpen jobb így, mint otthon ülni tétlenül, vagy csak edzeni, edzeni."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!