hetilap

Hetek hetilap vásárlás
kudarcaink folytatódtak
Sportdiplomácia

2004. 10. 04.
Két, magyar szempontból nagyon jelentős sportágban is tisztújító közgyűlést tartottak az elmúlt napokban. Az Európai Öttusa Szövetségben (ECMP) és az Európai Úszóligában (LEN) is elég sokkoló végeredményt hozott a következő négy évre szóló mandátumok kijelölése.

Az öttusázók Albenában megtartott kongresszusán a korábbi elnök, Császári Attila helyett 14:12-es arányban az orosz Dmitrij Szvatkovszkijt választották új elnökké. Császárit (aki a Magyar Öttusa Szövetség elnöke) négy éve ellenjelölt nélkül választották meg a kontinens szövetségének első emberévé. Most is csak a sydneyi olimpia aranyérmese volt az egyetlen ellenfele, aki meg tudta győzni valahogy a küldötteket, hogy őt válasszák meg a több éve sikeresen tevékenykedő magyar vetélytársa helyett, jóllehet még soha nem töltött be ilyen jelleg? pozíciót.

Ennél is meglepőbb eredménnyel zárult a LEN londoni kongresszusa. Ugyanis a tisztújítás után magyar tag nélkül maradt az európai vízilabda-bizottság. Korábban Salamon Ferenc képviselt minket a testületben, de ő harmincnégy év után idén leköszönt. Az új jelöltünk Martin György volt, aki játékosként is maradandót alkotott, és edzőként, sőt játékvezetőként is nagy karriert futott be. Hét év óta ő a magyar szövetség első embere, és ez idő alatt pólósaink sikert sikerre halmoztak. Ezek után meglepő, hogy helyette egy svájci küldött kapott bizalmat. Lehet, hogy most többen azon töprengenek, van-e egyáltalán vízilabda Svájcban. Nos, van! Sőt még válogatott is, csak enyhén szólva nem egy vízilabda nagyhatalom a síparadicsomairól híres ország.

Az athéni doppingügyek sajnálatos következményeként is felfogható ez a két sportpolitikai pofon, de talán helyesebb lenne sportdiplomáciánk évek óta mutatkozó eredménytelenségének bizonyítványaként kezelni a történteket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!